Robbanás történt egy törökországi szénbányában: "Jelenleg huszonnyolc sérültről és tizennégy halottról tudunk"

Forrás: Shutterstock -
szénbánya bányarobbanás halottak Törökország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizennégyre emelkedett az észak-törökországi szénbányában történt robbanás halálos áldozatainak száma - ismertette pénteken este Süleyman Soylu török belügyminiszter.

"Száztíz munkás volt műszakban, negyvenkilencen közülük veszélyes zónában vannak. Jelenleg huszonnyolc sérültről és tizennégy halottról tudunk"

- mondta a tárcavezető újságíróknak.

Nurtac Arslan, Bartin tartomány kormányzója és Fahrettin Koca egészségügyi miniszter nem sokkal korábban közölték, hogy robbanás történt az Amasra körzetben található bányában, 49 vájár a föld alatt rekedt 300, illetve 350 méteres mélységben. Akkor még két halottról és húsz sérültről lehetett tudni.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Az AFAD katasztrófavédelmi hatóság szerint

a balesetet a bánya áramelosztó-egységének meghibásodása okozhatta 300 méter mélyen.

A TRT török állami hírtelevízió tudomása szerint a belügyminiszter és az energiaügyi tárcavezető is úton van a fővárostól, Ankarától 300 kilométerre északra lévő bánya felé.

Törökországban nem először fordul elő hasonló baleset a biztonsági előírások be nem tartása miatt. 2014-ben 301 bányász vesztette életét Manisa tartomány egyik szénbányájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.