Paul McCartney az iHeart Radio Life in Lyrics podcastjében beszélt arról, hogy John Lennon sokat aggódott azon, hogyan emlékeznek rá az emberek halála után. A legendás zenész 40 éves volt, amikor meggyilkolták, életműve ma is kultikus és egyedülálló.
Paul McCartney a podcastben elmondta, megdöbbentette, hogy Lennon kifejezetten aggódott azért, hogy miként él majd az emberek emlékezetében.
Az emberek azt fogják gondolni, hogy nagyszerű voltál, máris eleget dolgoztál, hogy ezt bebizonyítsd – emlékezett vissza a 81 éves zenész arra, hogyan nyugtatta Lennont.
Ha valaki megkérdezi tőlem, milyen volt Johnnal dolgozni, azt mondanám, könnyebb, mint egyedül, hiszen ketten ötleteltünk, ketten valósítottuk meg, amit kitaláltunk. Csodálatos összhang volt közöttünk – folytatta.

A beszélgetés apropója egyébként az volt, hogy november 2-án megjelent a Beatles utolsó dala a Now and Then és egy nap alatt már a 42. helyre került a brit hivatalos kislemezlistán. Alig több mint egy héttel később, pedig már vezette a listát. Az eredeti dalt John Lennon New York-i otthonában írta és vette fel az 1970-es évek végén, felesége, Yoko Ono pedig 1994-ben adta át a demót a Beatles élő tagjainak. Közel 30 év és a mesterséges intelligencia kellett hozzá, hogy a szám elkészüljön - írja a People.
Korábban az AI segítségével azt megnézhettük, miként nézne ki ma Lennon, ha élne.
A 20. század egyik legnagyobb hatású énekese, zeneszerzője, költője és a Beatles gitárosa már életében ikon volt - a béke, a tolerancia, és a másság elfogadásának szószólója. 1980. december 8-án, hétfőn este tizenegy óra körül a New York City-béli Dakota-ház előtt Mark Davis Chapman, 25 éves, zavart agyú fiatalember 38-as kaliberű revolveréből leadott 5 lövéssel megölte John Lennont.