Coming outolt Gianni Amelio híres olasz filmrendező

Forrás: AFP -
dokumentumfilm Arany Oroszlán-díj Gianni Amelio Berlini Nemzetközi Filmfesztivál filmrendező homoszexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A széles nyilvánosság előtt felvállalta másságát a neves olasz filmrendező, az Arany Oroszlán-díjas Gianni Amelio abból az alkalomból, hogy idős homoszexuálisok életéről szóló dokumentumfilmet mutatnak be tőle a február 6-án kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon - adta tudtul az MTI. 

A 69 éves rendező és forgatókönyvíró, a Nyitott ajtók (1990), A gyermekrabló (1992), a Lamerica (1994) vagy A ház kulcsai (2004) című elismert filmek szerzője megerősítette a La Repubblica című lapnak adott, kedden megjelent interjújában, hogy a melegekről szóló dokumentumfilm bemutatása a Berlinalén egyfajta coming out a részéről.

Forrás: AFP

Mint mondta, széles körben ismert személyiségként kötelességének érzi, hogy őszinte legyen, mert Olaszországban még sokat kell tenni a homoszexuálisok elfogadtatásáért. Hozzátette: "előfordul, hogy fiatalok véget vetnek az életüknek, mert buzik vagy annak tartják őket".

A rendező Felice chi e diverso (Boldog, aki másmilyen) című dokumentumfilmjét a berlini filmfesztivál
Panoráma szekciójában mutatják be. Az alkotás arról szól, hogyan éltek az olasz homoszexuálisok a 20. század eleje és az 1980-as évek között.

Holtan találták Jeff Pollack filmrendezőthttp://www.life.hu/legykepben/20131227-holtan-talaltak-jeff-pollack-filmrendezot.htmlElhunyt Maár Gyula filmrendezőhttp://www.life.hu/legykepben/20131221-elhunyt-maar-gyula-filmrendezo-torocsik-mari-ferje.htmlHölgyek a kamera mögött - 5 filmrendezőnő, aki lenyűgözte a világothttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20111222-holgyek-a-kamera-mogott-5-filmrendezono-aki-lenyugozte-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.