A párkapcsolat az emberi erény megnyilvánulása, ami a jóra való törekvésben mutatkozik meg. Nem mentség a felelőtlen viselkedésre, és nem azt jelenti, hogy soha nem kell bocsánatot kérni.

Ehhez képest a gyakorlat sokszor az ellenkezőjét mutatja. A saját vélemény nem sokat ér, és leginkább azzal a megbotránkoztató mondással jellemezhető, miszerint „a vélemény olyan, mint a széklet. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra”.

Akik bírálják és leértékelik a másikat, mindig jobban tudják az igazságot, és többet is érnek a másiknál. Legalábbis ők így gondolják.

Szeretet nélkül egy kapcsolat gonosszá leszForrás: Shutterstock

Nagy különbség van aközött, hogy áldással hozod ki a poklot a másikból, vagy a párkapcsolatot tartod felhatalmazásnak arra, hogy belenyomd a pokolba. Az utóbbi esetben a lenyelt sértések rendre azt az érzést keltik a sértettben, hogy „az igaz életem az, amit csak a gondolataimban élek”.

Természetesen élhet felelőtlenül és bántóan az ember, mintha soha nem halna meg, de nagy valószínűséggel éppen ezért majd úgy hal meg, mintha soha nem élt volna. Mert szeretet nélkül egy kapcsolat gonosszá lesz, úgy, mint az ember, és maga az élet is.