Pilát Gábor: mit nevezünk perverziónak?

A történelem során ennek a megítélésében finoman szólva is mindkét irányban elmentek a falig. A viktoriánus kor nyilvánosan hirdetett normája szerint a nemi élet csak a gyereknemzés érdekében volt elfogadható, az orális közösülést pedig durva perverziónak tartották. Ehhez képest a római gyakorlatban a házas férfiak például anélkül létesíthettek szexuális kapcsolatot más férfiakkal, hogy emiatt szégyenkezniük kellett volna. Ez a szabály azonban csak a behatolást végző férfira vonatkozott, hiszen a passzív, „befogadó” szerepkört alapvetően női szerepkörnek tartották, és az ilyen szerepet vállaló férfit férfiasság és erkölcs tekintetében alábbvalónak tekintették, megvetették.

És hogy van ez napjainkban?

Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség két kategóriába sorolja a szexuális viselkedést: normális és rendellenes. A rendellenes kategóriába nyolc viselkedést soroltak:

• kukkolás,
• mutogatás,
• dörgölőzés,
• mazochizmus,
• szadizmus,
• pedofília,
• fetisizmus és
• transzvesztitizmus, vagyis amikor az illetőt felizgatja, ha felveheti a másik nem ruháit és kiegészítőit.

Egy kanadai felmérésből ugyanakkor kiderült, hogy a nyolc rendellenes viselkedésnek a fele nem is olyan ritka, mint azt gondolták. Az összes megkérdezett közel fele mondta azt, hogy érdekelné valamelyik perverzió. Sőt, egyharmaduk már ki is próbálta valamelyiket.

Akkor hol a határ?

Nincs határ. Azonban amikor a szexuális vágy nem párosul szeretettel, és amikor valaki ezt a vágyat annak ellenére is meg akarja élni a másikkal, hogy a párjának ez nem okoz örömet, akkor beszélhetünk betegségről.

Ritkán merünk nyíltan beszélni szexuális fantáziáinkról, pedig amit mi perverziónak hiszünk, az lehet, hogy a partnerünknek természetes vágya. Ha kommunikálnánk erről, és egyezés esetén megélnénk, akkor talán mi mondanánk a kívülállóknak, hogy „nálunk ott kezdődik az igazi szex, ahol nálatok a perverzió”.