Billie Eilish vallomása: „Soha nem éreztem, hogy kívánnak”

Billie Eilish párkapcsolat vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő egy interjújában meglepő dolgot árult el magáról, nem volt szerencséje eddigi párkapcsolataival. Billie Eilish ugyanis sosem érezte, hogy egy férfi igazán kívánná.

A különc énekesnő csak nemrég robbant be a köztudatba Bad guy című slágerével, de máris az egész világ ismeri őt. Ehhez talán nem éppen hétköznapi stílusa is hozzájárult, a sztár úgy öltözködik, ahogy éppen kedve tartja, legtöbbször azonban bő ruhákban látható, mert nem szeretné, hogy a teste alapján ítéljék meg.

Billie Eilish régen nem érzett vonzalmat senki iránt. Forrás: MTI/EPA/Vickie Flores

A 18 éves énekesnő a GQ Magazinnak adott interjúban bevallotta, eddig még sohasem érezte, hogy egy férfi igazán kívánná:

Soha nem éreztem, hogy kívánnak. Az eddigi pasijaim sosem éreztették velem, egyikük sem. És ez elég komoly dolog az életemben..."

Hozzátette, ezért is öltözik úgy ahogy, és nem a pasiktól teszi függővé a kinézetét. Azt is bevallotta, már hónapok óta nem érzett vonzalmat senki iránt, amit ő maga sem ért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.