Így reagált az elsöprő magyar győzelemre az angol válogatott szövetségi kapitánya

Forrás: AFP/Oli Scarff -
harry kane futball Nemzetek Ligája
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csapatkapitány Harry Kane elfogadhatatlannak nevezte az angol labdarúgó-válogatott második félidei összeomlását a Nemzetek Ligájában a magyaroktól elszenvedett 4-0-s vereség során, ugyanakkor azt kérte a szurkolóktól, hogy bocsássanak meg az együttesnek a keddi fiaskóért.

"Hosszú idő óta ez az első nagy vereségünk. Nem kell pánikba esni. Itt az ideje, hogy felemeljük a fejünket" - mondta a Tottenham Hotspur csatára. "Ezt az estét el kell felejteni, és menni tovább előre, felkészülni a világbajnokságra. Sokat tanulunk ebből, de nem szabad elfelejteni honnan jöttünk. Nem lesz minden meccs tökéletes".

Harry Kane Forrás: AFP/Oli Scarff


Az angolok 1928 márciusa óta, azaz 94 év elteltével kaptak ki ismét négy gól különbséggel hazai pályán, így Eb-ezüstérmesként négy fordulót követően két ponttal sereghajtók a csoportban, míg a magyar válogatott héttel vezeti a négyest.

Marco Rossi együttese a hátralévő két fordulóban egyetlen ponttal, vagy az angolok pontvesztésével biztosan bennmarad az élvonalat jelentő A divízióban.

A szeptember 23-i folytatásban a magyar csapat a csoportelsőségért játszik a németek vendégeként Lipcsében, majd három nappal később hazai pályán az Európa-bajnok olaszokat fogadja a zárókörben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.