Hétre ma várom a Nemzetinél… de melyiknél? Te tudod, melyik korban hol állt az ország elsőszámú színháza?

Az első Nemzeti Színház 1837-ben, azaz a magyar állam bő ezeréves történetéhez képest meglehetősen későn nyílt meg, és még ekkor is csupán a negyedik magyar kőszínház volt az országban Kolozsvár, Miskolc és Balatonfüred teátrumai után. Ez azért alakulhatott így, mert maga a magyar színjátszás sem tekint vissza olyan hosszú múltra, legalábbis intézményes formában. Persze különféle egyházi keretek között zajló előadások (mint a passió- és moralitásjátékok, vagy akár a betlehemezések) vagy iskoladrámák korábban is léteztek, ahogyan vásárokon is felléptek utazó komédiások, de színházépületet sokáig még nem emeltek sehol az országban. 

A Nemzeti Színház előtt: nem magyarul játszottak az első színházakban

Amikor pedig igen, ott először nem magyar nyelven játszottak. A városi, pláne fővárosi polgárság jelentős része német anyanyelvvel bírt, vagy az számított a műveltség nyelvének számukra, így Pest-Budán is már évtizedekkel a magyar Nemzeti előtt létezett egy 3200 fős, német nyelvű előadásokat bemutató színházépület. Az első magyar nyelvű színtársulatok a 18. század végén alakultak meg, és ekkor születtek meg a magyar drámairodalom első alkotásai is, többek között Bessenyei György és Csokonai Vitéz Mihály tollából. 

Az első Nemzeti Színház az Astorián

A reformkor nemzeti mozgalmai új lökést adtak a magyar színjátszásnak is (emlékezzünk csak Petőfi ifjúkori színészi pályájára), és felmerült az igény egy igazi Nemzeti Színházra is. Széchenyi István a Duna partjára javasolta helyezni az intézményt, Pest városa 1934-ben egy 600 négyszögöles telket is felajánlott erre a célra, de végül az áruforgalom zavartalansága és az árvízveszély miatt máshol épült meg az első Nemzeti. A Grassalkovich Antal adományozta telek az akkori város szélén, a Hatvani kapun kívül feküdt – itt található ma az Astoria. A telken lévő major lebontása után 1835-ben kezdődött el az építkezés, és 1837-ben nyitotta meg a kapuit az épület a Kerepesi (mai Rákóczi) úton. A reneszánsz stílusú, egyemeletes, dísztelen épületet Telepi György tervei nyomán Zitterbarth Mátyás építette. A nyitó estén Vörösmarty Mihálytól az Árpád ébredése című előjátékot adták elő, majd Eduard von Schenktől a Belizár című opera következett.

Az első igazgatója Bajza József volt, a színtársulatában pedig olyan művészek szerepeltek az évtizedek alatt, mint Blaha Lujza, Fedák Sári, Újházy Ede, vagy Ódry Árpád. A színházépületet 1875-ben átalakították klasszicista stílusúvá, építettek hozzá egy új homlokzatot és egy plusz emeletet, amiben helyet kapott a színház tanodája, valamint bérlakások is, aminek bevétele szintén a Nemzetit illette. 1883-ban az európai színházak között másodikként vezették be a villanyvilágítást a Nemzetiben, ami ugyanezen év szeptember 21-én Madách Imre Az ember tragédiája című klasszikusának ősbemutatójával együtt debütált a nézők előtt. A jeles esemény emlékére (persze inkább Madách, mint a villany miatt) ma is szeptember 21-én ünnepeljük minden évben a magyar dráma napját.

1908 nyarára már odáig fajult a helyzet, hogy a tűzoltóság életveszélyesnek nyilvánította, és egyszerűen bezáratta. 1914-ben végleg le is bontották, és Múzeum körút-Rákóczi út sarkán álló telket évtizedekig a legváltozatosabb célokra használták (hadigarázs, parkoló, mozi, bódék álltak itt), míg aztán a rendszerváltozás után megépült rá a ma is látható modern irodaépület.

A második Nemzeti Színház a Blahán

Miután ki kellett költöznie a Nemzeti Színház társulatának a veszélyessé vált régi épületből, gyorsan új helyet kellett találni az előadásoknak. Végül nem költözött messzire az intézmény, a néhány száz méterre található Népszínház lett az új otthonuk. A Rákóczi út és a József körút sarkán, a mai Blaha Lujza téren álló épület már 1875 óta létezett, csak épp ott addig a „népszerű” műfajokat, a népszínműveket, bohózatokat adták elő a magyar színjátszás munkamegosztása jegyében – míg a Nemzetiben a komoly drámákat, az Operaházban pedig az operákat. 

A neves bécsi építész Ferdinand Fellner tervei nyomán épült, a megnyitóján maga Ferenc József is a tiszteletét tette. Érdekesség, hogy a kiszolgáló helyiségeinek egy része, és a színpadtechnikát működtető hidraulika nem a színház épületében kapott helyet, hanem egy Csokonai utcai épületben, amit a Nagykörút alatt alagút kötött össze a színházzal, és aminek udvarán egy Nemzetit kiszolgáló, 44 méteres víztorony is állt, sőt áll a mai napig. 

1908-ban még csak kilenc évre kötötték meg a bérleti szerződést, amiből végül közel hat évtized lett. A Nemzeti saját, új épületét a régi telken akarták először felépíteni, sőt a pályázatot is kiírták rá, de időközben kitört az első világháború, és ez keresztülhúzta a terveket. A Nemzeti Színház így maradt a Népszínházban, amit egy idő után már mindenki Nemzetinek hívott, a körülötte fekvő, korábban csak sima kereszteződésként létező közterület pedig 1920-ban kapta meg a Blaha Lujza nevet – amikor a névadó színésznő még bőven élt, sőt a tér egyik sarokházában lakott, így az erkélyről le tudott nézni a nevét viselő térre.

Az 1944-es és 1956-os budapesti harcokban a központi helyen álló Nemzeti Színházat súlyos találatok érték. Többek között erre, valamint a metróépítésre is hivatkoztak akkor, amikor az 1960-as években felmerült a lebontásának gondolata. A Nemzeti ekkoriban élte egyik csúcskorszakát olyan művészekkel, mint Major Tamás, Gobbi Hilda, vagy Sinkovits Imre, így országszerte felhördülés fogadta a javaslatot. Sokan a kommunista állampárt ügyeskedésének tudták be a dolgot minden ellen, ami „nemzeti”, de az is tény, hogy statikai okok is indokolták a bontást. A környék laza talaja ugyanis korábban már majdnem okozott tragédiát: a kettes metró építéséhez fúrt próbaalagútba kis híján beleomlott az egész Rókus kórház és Uránia mozi is. Végül 1964. június 28-án tartották az utolsó előadást a Blahán található Nemzetiben, és az épületet 1965 márciusában robbantották fel.

Az ideiglenes Nemzetik

Az államhatalom rosszszándékára utalhat az is, hogy milyen mostohán alakult a Nemzeti Színház sorsa ezután. Ismét csak ideiglenes helyekre kellett költöznie a társulatnak, ezúttal azonban sokkal kevésbé méltó körülmények közé, és az új épület ígérete évtizedeken át ígéret is maradt. 

• Thália Színház

Az 1964-es zárás után először a Nagymező utcába, a mai Thália Színházba költözött át a társulat, ahol két évig maradtak. 

• Szecessziós épület

1966-tól a Hevesi Sándor téri, korábban szecessziós, erre az alkalomra modern kockává átépített színházépületbe költözött át a Nemzeti. 

 – később pedig Pesti Magyar Színház néven folytatódott ott a teátrumi élet. 

Közben persze újra és újra felmerült egy új épület létrehozásának igénye. Még az 1960-as években kiírtak nemzetközi tervpályázatot is új épületre, ami a Városliget mellett, a Felvonulási téren (ma Ötvenhatosok tere) kapott volna helyet. Az építkezéshez fákat is kivágtak, de végül évtizedeken át nem történt semmi. Az 1980-s években már közgyűjtés is indult egy új Nemzetiért a színésznő Gobbi Hilda kezdeményezésére, ekkoriban az Erzsébet térre képzelték el a helyszínt.

A harmadik Nemzeti Színház a Duna-parton

Az Erzsébet tér nyerőnek is bizonyult, legalábbis a tervek szerint, és csak egy ideig. 1988-ban kihirdették az újabb nyertes pályázat helyszíneként, de jött a rendszerváltás, és egy darabig fel sem merülhetett új Nemzeti Színház a mozgalmas politikai viszonyok és a magyar költségvetés korabeli helyzete miatt. 

1998 őszén az új kormány leállította az építkezést, és új helyszín mellett döntött a Duna-parton, a korábbi ferencvárosi teherpályaudvar területén, amit korábban a budapesti világkiállítás egyik helyszínének is szántak. A döntés következtében az Erzsébet téren sokáig ott maradt a gödör, amiből idővel a Gödör lett – egy korszak emblematikus szórakozó- és találkozóhelye, ami ma már Akvárium néven működik tovább. 1999 márciusában Siklós Mária lett a Duna-parti új Nemzeti Színház épületének tervezője, a munkálatok 2000-ben indultak, és közel másfél évig tartottak. A Nemzeti Színháznak azóta is otthont adó épületet felavató előadást Az ember tragédiájával 2002. március 15-én tartották, Szikora János rendezésében.