44 éve volt az évszázad esküvője: így kezdődött Károly és Diana tragikus házassága

Amikor 44 éve a Szent Pál Székesegyházban Lady Diana és Károly herceg kimondta egymásnak az igent, az egész világ ovációban tör ki. Azonban csakhamar kiderült, hogy az az igen minden volt, csak nem boldogító, Károly és Diana házassága pedig a történelem egyik leghírhedtebb frigyévé vált. Az évszázad esküvőjén azonban mit sem sejtett ebből a nép.
A harmincas éveit taposó facér walesi hercegnek mér igencsak sürgős volt házasodnia és talán ez lehetett az oka annak, hogy mindössze 13 találkozás után vette feleségül Lady Dianát. A naiv, felnőttkor küszöbét épphogy átlépő lány, valamint a magába forduló herceg frigye a közhiedelemmel ellentétben nem volt elrendezett és kedvelték egymás társaságát, de ez nem hidalta át a köztük lévő különbségeket.
Diana hercegné a hírek szerint le is akarta fújni az esküvőt, amikor kiderült, hogy Károly herceg Camilla Shandnek adott ajándékot, ám nővérei végül lebeszélték.
Eljegyzésük sem volt épp zökkenőmentes, mert Károly azt bírta válaszolni egy olyan kérdésre, hogy szerelmes-e, hogy „Attól függ, mit értünk szerelem alatt.” Ilyen baljós előjelekkel volt kikövezve az oltárig vezető út, azonban a nagy pompa mindenki szemét elvakította.
Ez a nagyszabású esküvő a brit királyi család renoméját is megdobta, a nép pedig azonnal a szívébe zárta a félszeg, mégis bájos Lady Dianát. A menyegző a Szent Pál Székesegyházban történt, a ceremóniát pedig a hagyományt követve a Cantenbury érsek celebrálta, Diana hercegné pedig a Spencer család tiarájában libbent az oltár felé.
Míg a fogadalmakat mondták, Diana Spencer egy hibát vétett: Károly Fülöp Artúr György helyett Fülöp Károly Artúr Györgyöt mondott.
Diana hercegné fogadalma abból a szempontból is formabontó volt, hogy nem fogadott engedelmességet férjének. A díszes vendégseregben uralkodók, államfők, diplomaták, fontos politikusok is jelen voltak, akárcsak Camilla Shand, a későbbi Kamilla királyné, aki nem utoljára vett fel fehér ruhát egy esküvőre. (Vilmos herceg is édesapja nyomdokaiba lépett, aki egyenesen négy exét hívta meg saját esküvőjére.) De vajon miért nevezték az évszázad esküvőjének? Nézzük a számokat!
A Buckingham-palota balkonján elcsattant hitvesi csókkal szintén lángoló szerelmüket bizonyították, ám Diana és Károly kapcsolata végül nem állta ki az idő próbáját.
Ha a nagy számok törvényét nézzük, nem Károly és Diana házasságkötése volt a legdrágább, de még csak nem is ezen volt a legtöbb vendég, bár nem is a sereghajtók közt kullogott a nász. A történelem során számos, ennél fényűzőbb királyi esküvő volt. Ami miatt igazán nagy jelentősége volt a királyi esküvőnek, az a médiának köszönhető, hisz a képek kulturális jelentősége felbecsülhetetlen.
Az esküvőt mintegy 750 millió ember követte a televízión, ebből 28 millió néző csak Angliából volt.
Legendás királyi esküvőjük magasra tette a mércét, a képeik azóta is a történelem legjelentősebb fotói lettek, emberek milliárdjai tekintették meg. A nagyszabású esküvő jelentőségéhez persze szükséges volt az Egyesült Királyság kedvező történelmi helyzete: egy gazdasági-kulturális virágkort élő, politikai nagyhatalom trónörököse vett feleségül egy bájos arisztokrata lányt, ami egy valóra vált tündérmese volt.
Diana és Károly esküvője messze túlmutatott egy díszes eseményen: az akkor még legbiztosabb európai monarchia, egy fénykorát élő ország örökösének menyegzője egy dicső korszakra tette fel a koronát. Talán ez az oka annak, hogy a mai napig sokan nosztalgiával gondolnak vissza rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.