A Perseidák július végétől egészen augusztus második feléig figyelhetők meg, ám a legtöbb meteor augusztus 12-én tűnik fel az égen. Tiszta időjárás esetén óránként akár 100 hullócsillag is látható lesz.

Forrás: Shutterstock
A Perseidák mellett bolygóparádé is színesíti az augusztusi égboltot
Augusztus 12-én nem csupán a hullócsillagok miatt érdemes az ég felé fordítani a tekintetedet. Ekkor a Vénusz és a Jupiter különösen közeli együttállásban lesz, mindössze egy fok távolságban egymástól – ez már egyszerű távcsővel is lenyűgöző látványt nyújt. A Jupiter körül felfedezhetők lesznek holdjai, sőt, akár a híres Nagy Vörös Folt is, míg a Vénusz az Ikrek csillagkép közelében tündököl. Déli irányban a Szaturnusz jelenik meg a Hold társaságában, a Halak csillagkép mellett. Bár a telihold fénye tompíthatja az élményt, a Szaturnusz ikonikus gyűrűi így is megfigyelhetők maradnak.

A hullócsillagok, a hagyomány szerint – amelyről itt írtunk bővebben – egy-egy lélek jelképei – valójában a Föld légkörébe belépő meteorok – évezredek óta lenyűgözik az embereket. A népi hagyományok, vallási hiedelmek és misztikus magyarázatok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma úgy tartjuk: aki meglát egy hullócsillagot, az kívánhat valamit, és az valóra válhat.


