A TikTok-felhasználók szétszedték a vőlegényt, aki a repülőn bonyolította le az eljegyzését

Az eljegyzés egyik legkevésbé romantikus módját választotta egy amerikai férfi.
Minden idők egyik legelbaltázottabb eljegyzésének tartják az amerikai pár esetét, akinek a férfi tagja egy repülőn kérte meg szíve választottját. Ez az elgondolás már eleve nem tűnik sem romantikusnak, sem odaillőnek, de igaz ami igaz, legalább spontán.
A Dailymail által nem megnevezett férfi ugyanis az utazás egy pontján meglátogatta a mellékhelyiséget, majd onnan visszatérve kiállt a mosdó ajtaja elé és egy gyűrűt tartott a nagyjából 10 sorral arrébb ülő barátnője felé.
A nő kissé esetlenül kievickélt a sor közepéből, amihez szomszédja kénytelen-kelletlen asszisztált, majd boldogan mondott igent a nem mindennapi lánykérésre.
Az esetet természetesen megörökítette a repülő egyik utasa és posztolta is TikTokra, ahol két nap alatt több, mint egymillióan nézték meg, a videóra pedig olyan heves reakciók érkeztek, amire ő sem számított: nyomban több százan tovább osztották az eljegyzés felvételét és erősen kritizálták a férfi viselkedését.
A legtöbben arra gyanakodtak, hogy csak az ingyen pezsgő miatt választotta a férfi ezt a különleges helyszínt, míg mások kijelentették, hogy ők biztosan nemet mondtak volna egy ilyen házassági ajánlatra.
Szerencsére a szerencsés menyasszony nem így tett, a pár pedig azóta boldogan szervezi az esküvőt, ami remélhetőleg nem egy nyilvános WC mellett történik majd meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.