A Z-generáció beleállt a kultikus Amerikai pitébe − 5 dolog miatt átkoznák ki

Northfoto - UNIVERSAL PICTURES
kritika Z-generáció Amerikai pite
Bár a film első része sokunk számára a ’90-es évek vígjátékainak csúcspontját jelenti, a Z-generáció tagjai egészen másképp látják ezt az alkotást. Szerintük az Amerikai pite-filmeket soha nem szabadott volna levetíteni.

Az első rész 1999 októberében debütált, óriási ismertséget hozva többek között Jason Biggs, Jennifer Coolidge és Chris Klein számára. Nemrégiben 16 és 19 év közötti fiatalokat kért fel klasszikus filmek megtekintésére a kanadai-amerikai Vice magazin − a Z-generációs fiatalok az Amerikai pite első részét is megnézték, és úgy nyilatkoznak utána, mintha legalábbis a legelvetemültebb felnőttfilmet látták volna. 

Amerikai pite
Az Amerikai pite egyik felejthetetlen jelenete: Jim és Nadja intim ismerkedése 
Forrás: archív

A történet középpontjában középiskolás fiatalok állnak, akiknek majd’ minden gondolatuk az első barátnő és a feledhetetlen összebújás körül forog, mi több a srácok fogadalmat tesznek, hogy a sulibálra elveszítik szüzességüket. Az alábbiakban megpróbálunk a kultikus film védelmére kelni, és nagyon bízunk abban, hogy nem bántódik meg miatta a Z-generáció. 

Melyek a kultikus Amerikai pite legnagyobb hibái a Z-generáció szerint? 

A „kísérletben” részt vevő fiatalok szerint az 1999-es első rész torz képet ad a tinik életéről és identitáskereső életszakaszukról.

De ha nem ilyen a kamaszkor, akkor mégis milyen?! Vajon melyek lehetnek a mai fiatalok legnagyobb és legizgalmasabb problémái, ha nem az első szerelem, az első csók és az összebújás? A térerő? Vagy, hogy tízen leiratkoztak a TikTok-csatornájukról?

Amerikai pite
A sorozatbeli Finch Stifler mamájának udvarol az Amerikai pite első részében 
Forrás: archív

A film tele van humoros és kínos jelenetekkel, amelyek miatt nem való arra, hogy szülőkkel közösen tekintsék meg.

Senki nem állította, hogy az Amerikai pite családi vígjáték, vagy igen?

Egy 16 éves amerikai srác így nyilatkozott: „Az Amerikai pite teljesen abszurd és túl sok benne a szexuális tartalom. Elkeserítő, hogy a történetben a férfi karaktereknek csak az számít, hogy szexeljenek. Bármit hajlandóak mondani és tenni, csak hogy rávegyék a lányokat”.

Nem mondod?! Ezek a csúnya, rossz fiúk! Szerencsére a való világban még soha nem fordult elő hasonló attitűd...

Egy másik kommentelő úgy véli, hogy a film idején talán még túlszexualizált volt a világ, ma azonban a férfiak már sokkal nagyobb tisztelettel viszonyulnak a nőkhöz, és a nők is a férfiakhoz.

Jaja, nincs zaklatás, nincsenek beszólások, és a híradásokban sem lehet már hallani agresszivitásba torkolló tiszteletlenségekről. 

A 17 éves Hanna  különösen problémásnak találta azt a jelenetet, amikor Jim (Jason Biggs) titokban felveszi Nadia (Shannon Elizabeth) ténykedését a szobájában: „Ez a magánszféra megsértése! Egyértelműen szexuális bűncselekmény. Egy mai tinifilm soha nem engedné meg, hogy az ilyesmit humorforrásként ábrázolják”.

A fiatal generáció szemében tehát az Amerikai pite első (és többi) része nem szórakoztató vígjáték, sokkal inkább kényelmetlen szexuális dinamikát bemutató film, amelyre ma aligha váltanának mozijegyet. Hozzájuk inkább olyan filmek állnak közel, mint például a Stranger Things és az Euphoria, vagyis ahol a történeteknek érzelmi mélységük van, amelyek a kamaszok identitáskeresését és jellemfejlődését állítják középpontba, és amelyek egyenlőséget, tiszteletet közvetítenek. 

Amerikai pite
Amerikai pite és a Z-generáció kritikája
Forrás:  Northfoto 

Ahány ember, annyiféle ízlés, az ízlés pedig koronként változhat. Ráadásul egy filmet meglehetősen nehéz objektív szűrőn keresztül megítélni. Az Amerikai pite rajongói ne vegyék rossz néven a Z-gen kritikáját, nézzék inkább a dolog jó oldalát: az almás pite továbbra is finom, benne nem találtak semmi kivetnivalót. Még. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.