gyerekek mese Budapest busz Játékkészítő popmusical
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csak felejthetetlen színházi élményben, hanem mesés utazásban is részesülhetnek azok, akik a vidéki nagyvárosokból Mesebusszal érkeznek Budapestre, A Játékkészítő című popmusicalre.

Ahogy a Life.hu is megírta, december végén érkezik a budapesti Tüskecsarnokba a hazai színházi élet egyik legnagyobb szuperprodukciója, a parádés szereposztást felvonultató pop-musical, A Játékkészítő. A szervezők – gondolva azokra – akik vidékről nehezen tudják megoldani, hogy feljussanak a fővárosi előadásra, az ország 16 nagyvárosából, így többek között például Szegedről, Debrecenből, Győrből Pécsről, Miskolcról, Békéscsabáról vagy Kecskemétről úgynevezett Mesebuszokat indítanak – az IBUSZ segítségével - december 29-én és 30-án.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A Mesebuszon ezúttal nem idegenvezetők kísérik majd az utasokat, hanem már az út során színészek vagy előadóművészek repítik őket a fantázia birodalmába. A Mesebusszal érkezőknek – az előadás előtt – lehetőségük lesz még körülnézni a karácsonyi hangulatú Vörösmarty téren is, ahonnan tovább visz a busz a Tüskecsarnokba, onnan pedig az előadás végeztével indul majd haza.

Részletes információt a jegyárakról és az indulási helyekről IDE KATTINTVA találsz!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.