Kovács Patrícia: "Az élet része a halál is, ezt el kell fogadni"

állat színész Vizsla állatvédelmi hét Kovács Patrícia állatvédelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kovács Patrícia színésznő az egyik legtehetségesebb és egyben legszebb nő is a szakmájában, az arcát film- és tévészerepei alapján azok is felismerik, akiket kevésbé ragadott magával a színház világa, nem aktív színházba járók. Patríciának azonban van egy másik arca is, ez az aktív, sportos, kutyaszerető, egy szóval a „vizslás" arca.

Tizenhárom éve lett Károly, a vizsla gazdája, a fajta szeretetét ő alapozta meg. Akkor még nem tudta, hogy mi vár rá, de mostanra maximálisan egyetért azzal a mondással, hogy „a vizsla nem kutya, a vizsla az vizsla". Aki ismeri ezt a fajtát, az tudja, hogy a magasabb mozgásigényű kutyák közé tartozik, így azon biztosan senki nem csodálkozik, hogy Patrícia rendre megjelenik a kifejezetten vizsláknak szervezett Vizsla Túra kirándulásain is. A vizslás csapattal azonban nem csak saját kutyája aktivitása hozta össze.

Forrás: Facebook/Kovács Patrícia, Vizslafotózás

Hogy kerültél kapcsolatba a Vizslatúrával?

Tollár Mónika, a Vizslatúra ötletgazdájával és vezetőjével egyszerre jártunk a Színművészeti Egyetemre, ő dramaturg, én pedig színész szakra. Ő keresett meg, hogy van egy nyitott, vizslamániás társaság, akik időről időre közösen kirándulnak, és hogy lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Nem volt kérdés, csatlakoztam.

A magyar vizsla valószínűleg a legcukibb kölyökkutya, ráadásul magyar fajta révén nagy népszerűségnek is örvend. Könnyen hozzáférhető, a tenyésztők mellett a szaporítók is jelentős számban vannak jelen, és sajnos kereslet is akad az általuk kétes körülmények között létrehozott, olcsó almokra is. Ez a kutya azonban nem való akárkinek. Hihetetlen intelligenciájához, munkabírásához nagy mozgásigény is társul, aki egy-egy rövid, ház körüli sétakörrel tervezi megoldani a kutyatartást, vagy akinek a kertbe kirakott kutyával nincsenek egyéb tervei azt gondolván, hogy majd ott éri elég inger, amivel lefoglalhatóvá válik, azok csalódni fognak: ezeknek a kutyáknak nem elég ennyi. Előbb-utóbb rombolni, szökni fognak, vagy egyéb viselkedési zavarokat mutatnak majd, rosszabb esetben akár harapnak is. Nem véletlen talán, hogy a vizsláknak két fajtamentő szervezete is van az országban. Az egyik a Futrinka Egyesület égisze alatt működik, a másik pedig az Elveszett Állatok Alapítvány egyik csoportjaként. Éves szinten ezek a szervezetek bőven kétszáz feletti rászoruló, bajban lévő vizslán segítenek, nagy szükség van az általuk végzett fajtamentő tevékenységre, ahogy nagy szükség lenne arra is, hogy minél többen gondoljanak rájuk, mint lehetőségre: vásárlás helyett az örökbefogadás mellett téve le a voksukat.


Szerinted milyen embereknek való a magyar vizsla?

Mindenképpen olyannak, aki tiszteletben tartja, hogy a vizsla egy önálló személyiség. Aki nem egyszerűen csak egy kutyának, hanem egy társnak tudja kezelni. Aki esőben és hóban-fagyban is szeret kinn lenni a természetben. Egy aktív, szerető gazdának.

Forrás: Facebook/Kovács Patrícia

Volt valami emlékezetes kalandod a kutyáddal, amire szívesen gondolsz vissza?

Rengeteg jó élményem van a kutyáimmal, de most inkább azt emelném ki, amikor Károlyt elvesztettük egy éjszakai séta alkalmával Egerben, egy parkban. Elkezdtek tűzijátékozni mellettünk, és az akkor fél éves Károly hanyatt-homlok elrohant. Mi utána, de esélyünk sem volt megfogni őt. Órákon át kerestük. Semmi. Iszonyatos érzés volt. Egyszer csak hajnalban észrevettük, hogy a távolból lobogó vizslafülekkel nyargal felénk, ugyanabban az őrült tempóban, ahogy órákkal korábban elszaladt. Leírhatatlan boldogságot éreztem akkor, és azt is, hogy innentől kezdve ez a kutya nem mozdul el mellőlünk semmi pénzért sem. Elvesztettük, de megtaláltuk örökre.

Tudod vinni magaddal a kutyáidat a nyaralásaidra, családi programokra?

Amikor csak tudjuk, úgy alakítjuk a kirándulásokat, a víz közeli programokat, hogy velünk lehessenek. Amikor ezt nem tudjuk kivitelezni, akkor a testvérem szokott segíteni, aki maga is nagy kutyás.

Volt rossz élményed kutyával az életed során? Hogyan dolgoztad fel?

Eddig három kutyatársamat veszítettem el. Ezek mind sok szenvedéssel jártak, de az élet része. Ott álltam mindig a betegségeikben az utolsó pillanatig mellettük, de amikor megéreztem, hogy menniük kell, hogy igazából már csak miattam tartanak ki, mindig el tudtam őket engedni. És ez nagyon megnyugtató érzés. Az élet része a halál is, ezt el kell fogadni.

Forrás: Vizslafotózás

Ha valamit, akkor azt nem lehet mondani Kovács Patríciáról, hogy nincs tapasztalata a kutyákkal, illetve azt sem, hogy csak a reklámérték miatt pózol egy-egy ebbel, hiszen élete részét képezik társállatai, akikkel nem csak az aktív, nyüzsgő hétköznapokat, hanem a családi kirándulásokat is együtt élik meg. Nem beszélve a Vizsla Túra rendezvényeiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.