Nicolas Cage 55 éves: egy különleges filmsztár legfontosabb szerepei

Nicolas Cage színész filmsztár születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most töltötte be jubileumi születésnapját Nicolas Cage, aki az egyedi kisugárzásával és szuggesztív tekintetével számos különféle szerepet és filmet tudott már emlékezetessé tenni — és noha a karrierje az utóbbi években inkább a félresikerült szerepválasztásokról híres, így is csak nagyon nehezen tudtuk leszűkíteni a legemlékezetesebb alakításait összegyűjtő toplistánkat.

H. I. McDunnough – Arizonai ördögfióka (1987)

A legendás hollywoodi rendező, Francis Ford Coppola (A Keresztapa, Apokalipszis most) unokaöccse már tizenévesen játszott kisebb filmszerepekben — nem meglepő módon például a nagybácsi és az ismerősei filmjeiben. Persze gyorsan bizonyította, hogy saját jogán is tehetséges és sokra hivatott filmszínész, és a nyolcvanas évek végére már főszerepeket játszott olyan, később korszakossá váló rendezőknél, mint David Lynch (Veszett a világ) vagy a Coen testvérek:

Ben Sanderson – Las Vegas, végállomás (1995)

A csúcsra is hamar feljutott Nicolas Cage, hisz mindössze 32 éves volt, amikor az Oscar-gálán átvehette a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a Las Vegasba utazó, öngyilkos szándékú, alkoholista író szerepéért ebben a megrázó filmben. Ezt a bravúrt pedig azóta sem sikerült megismételnie, noha néhányszor már újra közel állt hozzá.

Castor Troy – Ál/arc (1997)

A kilencvenes évek második felében Nicolas Cage-nek akadt egy masszív akciószínészi korszaka is, amit olyan mozik fémjeleztek, mint A szikla, a Con Air vagy az Ál/arc. Utóbbi ráadásul a műfaj valaha volt legkiemelkedőbb darabjainak egyike, amiben a születésnaposunk igazából két szerepet is eljátszott, hiszen a sztori szerint arcot cseréltek John Travoltával, így változott, mikor melyikük a jó- és a rosszfiú.

Charlie Kaufman/Donald Kaufman – Adaptáció (2002)

A már említett Oscar-díjhoz akkor járt ismét nagyon közel Cage, amikor jelölték az Adaptáció kettős szerepéért: Charlie Kaufman önéletrajzi ihletésű agymenésében egy ikerpár mindkét tagját ő játszotta. Akik közül az egyik önbizalomhiánnyal és alkotói válsággal küzdő forgatókönyvíró, a másik pedig egy nagydumás, léha életművész.

Johnny Blaze – A szellemlovas-filmek (2007)

Igen, tudjuk, hogy A szellemlovasnál és folytatásánál sokkal jobb filmekben is játszott Nicolas Cage. Ugyanakkor az is köztudott róla, hogy imádja ezt a képregénykaraktert, és mindent megtett érte, hogy ő játszhassa el a filmverzióban — még egy hülye parókát is bevállalt érte. És igen, azért is szerepel ez a tétel a listánkon, mert így képviseli azt a töménytelen mennyiségű olcsó, gyenge színvonalú fércművet is, amiket a pályája során (főleg az utóbbi tíz évben) Cage szintén bevállalt, sok esetben béna frizurák kíséretében.

Terence McDonagh – Mocskos zsaru – New Orleans utcáin (2009)

Már az eredeti Mocskos zsaru is egy emlékezetesen szuggesztív alakítást hozott Harvey Keiteltől, amikor pedig Werner Herzog teljesen újragondolta a történetet Nicolas Cage főszereplésével, egy teljesen másképp elszállt és őrült figura lett az a bizonyos lejtőn lévő rossz zsaru az új filmben. Amikor pedig elszállt és őrült figurákat kell játszani, Nicolas Cage mindig elemében van.

Red Miller – Mandy (2018)

Említettük, hogy az utóbbi években leginkább megdöbbentő mennyiségű és megdöbbentően rossz érzékkel/ízléssel kiválasztott filmek jellemzik Nicolas Cage karrierjét, de ezek között azért 1-2 évente még most is akad egy-egy gyöngyszem. Ilyen a Mandy is, ami hazánkban csak házimozis kiadásban jelent meg, és ami még Nicolas Cage-hez mérten is kattant filmes hullámvasút, de egyben lenyűgöző élmény is.

5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod januárbanhttp://www.life.hu/kult/20190107-ot-film-es-sorozat-amit-vetek-lenne-kihagynod-januarban.htmlRovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amelyeket szerintünk érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát az új év első hónapjának ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigoEgyedi Artúr rejtélyes halála - A mosdóra akasztva találták meg a versenyistállósthttp://www.life.hu/kult/20181206-egyedi-artur-rejtelyes-halala.htmlKözel száz évvel ezelőtt az egész ország egy krimibe illő esetről beszélt. Szokatlan körülmények között találtak rá az Egyedpusztán lévő uradalom 67 éves urára. Már a ravatalon feküdt Egyedi Artúr a szerettei gyűrűjében, amikor a detektívek ellepték a Kerepesi temetőt és lefoglalták a testét. Hiába ámultak és kiabálták a rokonok, hogy ez kegyeletsértés, a törvénynek engedelmeskedniük kellett. KultOrigoAmi nem öl meg: 20 érdekesség A tetovált lány-filmekrőlhttp://www.life.hu/kult/20181203-20-erdekesseg-a-tetovalt-lanyfilmekrol.htmlLisbeth Salander bőrébe új színésznő bújt egy új film kedvéért, ami egyszerre folytatása is meg nem is a korábbi felvonásoknak. Összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet a november óta a hazai mozikban futó Ami nem öl című film meg kapcsán. KultOrigoA Haverda-gyilkosság történetehttp://www.life.hu/kult/20181127-a-haverda-gyilkossag-tortenete-sziven-lottek-az-zvegyasszonyt.html109 évvel ezelőtt egy szabadkai gyilkosság tartotta izgalomban az országot. Minden idők egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó, kiemelt ügye lett egy dúsgazdag asszony meggyilkolása. Nemcsak a szinte regénybe illő szereplők, hanem az ügy tárgyalása miatt is, amelyben a gyanúsítottakat először felmentették, aztán elítélték őket. Ez a híres Haverda-gyilkosság története. KultOrigoGyilkosság történt a Muskotály utcábanhttp://www.life.hu/kult/20181119-brutalis-fejszes-gyilkossag-tortent-egy-budai-kis-utcaban-85-evvel-ezelott.htmlBrutális fejszés gyilkosság történt egy budai kis utcában 85 évvel ezelőtt. Egy jó nevű család egyik tagját ölték meg, aki egy neves, Kossuth-díjas vegyész professzor első felesége volt. Hamar kiderült, ki tette, de az a mai napig nem világos, miért támadt rá asszonyra, aki nagyon szerette őt. KultOrigoVan recept a testi elhidegülés visszafordítására?http://www.life.hu/kult/20181018-nyitva-cimu-film-kapcsan-a-testi-elhidegelesrol-beszelgettunk-a-szereplokkel.htmlÓhatatlan, hogy még a legjobb házasságban is kihűl a hitvesi ágy? Elkerülhetetlen, hogy két ember, akik szeretik egymást, a hosszú évek alatt elhidegüljenek egymástól? A megcsalás előbb-utóbb felüti a fejét egy kapcsolatban? KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.