Olívia vagyok, 29 éves, és sohasem vágytam kényelmes turistautakra. Azt akartam látni, hogyan élnek, szeretnek, sírnak az emberek. És nem mellesleg: a világ más tájain keresem a párom. Sok éve már...

Az előző részt itt olvashatod!

- Miért nem, tán zavarlak?
- I really need to talk private to my boyfriend.

Erre feláll, fogja a rózsaszín bőröndömet és sértődötten viszi magával a saját hálószobájába. Hát itt a pulzusom kezd emelkedni. Na, de megoldom, gondolom. Majd jó sokáig beszélek Andrew-val, addig úgyis elalszik. Hajnali fél 5-kor nem bírom tovább, elbúcsúzom Andrew-tól. Beosonok a bácsi szobájába. Zizeg a talpam alatt a gyékény. Mint egy ragadozó, aki a zsákmányért lopakszik. A lélegzetem is visszafojtom. Megvan a bőrönd! Felemelem. Indulnék.

- Why don't u sleep beside me? Elférsz a nagy ágyamban.
- Ah, thanks, here we go. Sajnálom, barátom van.
- De én nem nyúlok hozzád.
- Ó, nagyon kedves, de nem, köszönöm a kedvességét.

Forrás: Thinkstock

Remegek. Hidegverejték lep el. 

- Lenne kedves megmutatni a szobámat?
A gardróbszobát jelöli ki nekem. Hurrá! Akkor reggel itt fog előttem öltözködni. Életem legerotikusabb élménye vár rám. Reggel? Már reggel van. Nahát, ezzel a bácsival sem fogok vetetni magamnak egy Chanel chance-ot.

- Think about it, let's sleep together. Csak szeretnélek megölelni – mondja.
- Ó, ne, köszönöm szépen, most inkább nem.
Nagyon udvarias vagyok. Még csak az hiányozna, ezt a bácsit ölelgetni. De nem akarom felbosszantani. A torkomban dobog a szívem. Hányingerem van. Felveszem a melegítőmet. Arra még mindenféle rongyokat. Befekszem az ágyba. Szemben velem egy óra. Tik-tak. Tik-tak. Reggel öt óra van. Érdekes, cseppet sem vagyok álmos. Ráz a hideg és izzadok. Most már értem, miért hívják ezt hidegverejtéknek. Azt sem tudom pontosan, hol vagyok. Valahol Tokióban a kertvárosi rész legcsücskében. Senki sem találna meg, ha ez a bácsi most feldarabolna engem és betenne a mélyhűtőjébe.

5 óra 5 perc. Tíz. Tizenöt. Húsz. Huszonöt. Harminc. A bácsi megjelenik az ajtóban. Úristen. Engem néz. Mit néz! Bámul. Félig nyitva van a szemem. Figyelem, hogy mi van. Direkt megmozdulok. Erre kimegy. Tíz perc múlva megint nyílik az ajtó. Ezt nem hiszem el, komolyan mondom. Újra bejön és nem csinál semmit csak néz. Lélektani horror. Vagy tündérmese. Lélegzet-visszafojtva nézi édes álmom. Lehajol. Turkálni kezd a bőröndömben. Kihúz egy bugyit. Felülök, mint a keljfeljancsi.
- What are you doing?
Erre eldobja a bugyimat. És kimegy.

A szívroham szélén állok. Mi legyen? Nem merem magamra zárni az ajtót. Félek. Félek, hogy magamra haragítom. És ezt most nem szabad. Továbbra sem tudom lehunyni a szemem. Fél 9 van. És még mindig itthon van. Matat. Hallom jól. 8.45-kor nyílik az ajtó. Bejön. Néz vagy 5 percig. Kivesz egy inget. Kimegy. Annyira freaky az egész, hogy valaki így néz. Szörnyű. Komolyan. Visszajön.
- Good morning, Olívia, de ma éjszaka együtt alszunk, jó?

Rózsaszín Bőrönd Expedíció
Az idei év sikergyanús kötete valós élményeken alapuló kalandregény..Keresd a könyvesboltokban, kövesd Olívia blogját és rajongj érte a Facebookon is, mert utazni csakis rózsaszín bőrönddel érdemes!

Folytatása következik!