Eleged van abból, hogy minden főzés után ételszagú a lakás? Ez az egyszerű trükk a megoldás

tipp trükk szag ételszag főzés konyha Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.hu
Hiába az elszívó, a nyitott ablak vagy az illatosító? A főzés szaga sokszor még így is órákra belengi az egész lakást? Ez a megoldás segíthet!

A főzés utáni ételszaggal egy Reddit-felhasználó fordult segítségért az internethez. Elmondása szerint lakótársa rendszeresen főzött, a konyha pedig közvetlenül a hálószobája mellett volt, így az ételszag minden alkalommal elárasztotta a szobáját.

Fiatal nő főzés után büdöset érez a sütőből.
Mutatjuk, mit csinálj a főzés utáni kellemetlen szagokkal.
Forrás: Shutterstock

Ételszag főzés után? Így tegyél ellene!

A Reddit-felhasználó szerint próbálkozott már gyertyákkal, füstölőkkel, citrommal, különböző fertőtlenítő sprayk-kel és elektromos illatosítókkal is, de egyik sem hozott tartós megoldást a bűz ellen. Költözni nem akart, és a lakótársát sem szerette volna megkérni arra, hogy kevesebbet főzzön, ezért más megoldást keresett. Mutajtuk, mi lett ez!

A trükk lényege a levegő áramlásában rejlik

A kommentelők rögtön a felhasználó segítségére siettek. Szerintük a kulcs a megfelelő légáramlás és a légnyomás kialakítása. Többen ventilátor használatát javasolták, de a lényeg a hogyanban rejlik. A legfontosabb tanács az volt, hogy a hálószobába befelé fújjon a ventilátor a nyitott ablakon keresztül, így úgynevezett pozitív nyomás alakul ki a szobában. Ez segíthet megakadályozni, hogy a konyhából érkező szagok bejussanak.

„Pozitív nyomásra van szükség a szobában, és negatívra a konyhában, néhány ventilátor a konyhából kifelé, egy ventilátor a hálószobába fújva” — javasolta az egyikük. 

Ezzel párhuzamosan a lakás másik végében is érdemes ablakot nyitni, hogy a levegőnek legyen kiáramlási útvonala. Többen azt is ajánlották, hogy a konyhában kifelé irányított ventilátor működjön, ami gyorsabban kivezeti a szagokat. Így egészítette ki egy másik kommentelő: „Ha kinyitsz egy ablakot a szobádban, és úgy használsz ventilátort, ügyelj rá, hogy az áramlás befelé menjen, ne pedig kifelé, mert így nyomás alá helyezi a szobádat, hogy a szagok nagy része ne jöjjön be”.

Plusz tippek, amik még segíthetnek

A hozzászólók szerint az ajtószigetelés is sokat számíthat, ahogyan egy tál ecet is, amely képes magába szívni a kellemetlen szagokat. A legtöbben azonban a ventilátoros módszerre esküdtek, mert egyszerű, olcsó és azonnal működik.

Ezek is érdekelhetnek a főzéssel kapcsolatban:

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.