Légy képben az Oscar előtt! Megtippeltük, kik nyerik idén a díjakat

2018 Oscar-gála film mozi oscar esély
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha szeretnél képbe kerülni az idei Oscar-gála előtt, most itt az alkalom! A vasárnap éjszakai díjkiosztó előtt esélylatolgatót tartunk, és nemcsak a leendő tippversenyekben igyekszünk segítségre lenni, de még azt is megmondjuk a nyolc fő kategóriában: mi kiknek adnánk a díjat.

Legjobb férfi főszereplő

Az esélyek
Nagyon úgy tűnik, hogy Gary Oldmantől (A legsötétebb óra) senki sem veheti el idén az Oscart: az eddigi összes díjkiosztón ő tarolt ebben a kategóriában, köztük olyan szakszervezeti elismerések esetében is, melyek szavazói majd az Oscaron is voksolnak. Az esélyeit továbberősíti, hogy nincs igazán erős kihívója idén. Egyedül talán a színészettől búcsúzó Daniel Day-Lewis (Fantomszál) lehetne az, de ő már háromszor nyert, míg Oldman még egyszer sem, és az Akadémia szeret kompenzálni.

Akinek mi adnánk
Gary Oldman kétségkívül megérdemli ezt a díjat: nemcsak azért, mert korunk egyik legnagyobb színészegyéniségének még nincs Oscarja, de azért is, mert Churchillként, felismerhetetlenné maszkírozva tényleg brillírozik A legsötétebb órában, aminek minden pillanata őrá épül.

Legjobb női főszereplő

Az esélyek
Csak egy hajszálnyival kétségesebb a nőknél a helyzet: itt is van egy toronymagas esélyes Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában) személyében, miközben Meryl Streepet (A Pentagon titkai) idén tényleg csak megszokásból jelölték, Sally Hawkins (A víz érintése) pedig európai színésznőként, egy csendesebb (...) szereppel eleve hátrányból indul. De a két fiatal jelölt, Margot Robbie (Én, Tonya), és különösen Saoirse Ronan (Lady Bird) meglepetést okozhat, utóbbi a Golden Globe-ot is elhozta (igaz, ott külön versenyeznek a drámák és vígjátékok színészei).

Akinek mi adnánk
Frances McDormand szenzációsat nyújt a Három óriásplakát Ebbing határában kőkemény, mufurc, gyászoló anyaként - és aztán abban is, hogy meg tudja mutatni: mi minden van e mögött?

Legjobb férfi mellékszereplő

Az esélyek
A Három óriásplakát... nem rendelkezik férfi főszereplővel, emlékezetes férfi mellékszereplő viszont kettő is akad benne, és köztük dőlhet el az Oscar sorsa: Woody Harrelson és Sam Rockwell közül az utóbbi egy kicsivel esélyesebb. A kategória többi jelöltje (Christopher Plummer, Willem Dafoe, Richard Jenkins) csupa hollywoodi veterán, akik bár fantasztikus színészek, de messze nem most (sorrendben: A világ összes pénze, a Floridai álom és A víz érintése című filmekben) alakították életükben a legnagyobbat.

Akinek mi adnánk
Sam Rockwell egyike Hollywood legalulértékeltebb színészeinek jelenleg, pedig jó néhány filmben bizonyított már. Ideje, hogy értékelt legyen!

Legjobb női mellékszereplő

Az esélyek
Idén nincsenek sztárok a női mellékszereplő kategória nomináltjai között (hacsak a Mudboundért jelölt Mary J. Blige-ot nem tekintjük annak, de ő zenészként híres), így kevesebb figyelmet is kap ez a versengés. A győzelem két, egyaránt nehéz természetű és ellentmondásos nevelést folytató anyát játszó színésznő között dőlhet el: Allison Janney (Én, Tonya) és Laurie Metcalf (Lady Bird) közül az eddigi díjkiosztók alapján az előbbi esélyesebb. Lesley Manville (Fantomszál) és Octavia Spencer (A víz érintése) számára már a jelölés is nagy siker.

Akinek mi adnánk
Allison Janney is nagyon megérdemelné, de mi Lesley Manville-re szavaznánk, aki a kevés neki szentelt pillanatban is tökéletesen el tudott mesélni egy komplett életet a fivérével különös szimbiózisban élő üzletasszony kapcsán a Fantomszálban — midnezt ráadásul elegancia és kimért modor mögött.

Legjobb külföldi film

Az esélyek
Nyilván idén ez a minket legjobban érdeklő kategória, hiszen Enyedi Ildikó filmje révén ismét versenyez magyar jelölt is a díjért. A Testről és lélekről rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal is a versenyben: Amerikában a netes szolgáltató Netflix forgalmazza, és ez a versenytársainál sokkal kisebb felhajtást, Oscar-kampányt jelent. Ugyanakkor Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező idén a jelöltek között, és a jelenlegi hollywoodi hangulatban ez bizony számíthat. A fő vetélytársak a svéd (A négyzet) és az orosz (Szeretet nélkül) jelöltek lehetnek.

Akinek mi adnánk
Ugye ez nem is lehet kérdés? Hajrá, Testről és lélekről!

Legjobb rendező

Az esélyek
Az előrejelzések alapján Guillermo Del Toro (A víz érintése) már készítheti a helyet otthon az aranyszobrocskának, főleg mivel, aki a fő ellenfele lehetne (Martin McDonagh – Három óriásplakát...), azt nem jelölték. Christopher Nolan (Dunkirk) a sötét ló a kategóriában, Christopher Peele (Tűnj el!) és Greta Gerwig (Lady Bird) számára már az is hatalmas siker, hogy idáig eljutottak, P. T. Anderson (Fantomszál) pedig rendezett más sokkal jobb filmeket is.

Akinek mi adnánk
Christopher Nolan annyival magaslik a szemünkben Del Toro fölé, hogy miközben mindketten lenyűgöző rendezői munkát produkáltak, Nolan víziója ráadásul teljesen eredeti is, míg Del Toro filmjének elemeit-hangulatát azért már láttuk sok helyen.

Legjobb animációs film

Az esélyek
Ha van egy olyan Pixar (és/vagy Disney) film a jelöltek között, ami még ráadásul kiemelkedően jól is sikerült, attól nehéz elvenni a győzelmet. Így lesz ez idén is a Coco esetében, ami az eddigi összes létező szakmai díjat besöpörte, mindenhol nyert, ahol indult, így óriási meglepetés lenne bármelyik másik film sikere.

Akinek mi adnánk
A Cocónak, mert tényleg zseniális animációs film, ami egy olyan nehéz témáról is képes a gyerekek számára is közérthető/fogyasztható, ugyanakkor a felnőttek lelkét is felemelő (és őket megríkató...) módon mesélni, mint a halál és az elmúlás.

Legjobb film

Az esélyek
Az lesz az érdekes helyzet az idei Oscar-gálán, hogy a főbb kategóriák közül pont a legfontosabb és legnagyobb díj sorsa a leginkább megjósolhatatlan. És nemcsak azért, mert itt kilenc jelölt van, hanem mert ezek közül tényleg többen is befuthatnak. A legjobb film díja a legtöbbször (de nem mindig!) szoros összefüggésben van a legjobb rendezőével, így természetesen A víz érintése az egyik esélyes, de itt már a Három óriásplakát... is versenyez, sötét lóként pedig befuthat a Dunkirk, vagy épp a Lady Bird. Akkor mondjuk tényleg mindenki meglepődne, ha a Szólíts a neveden, a Tűnj el!, A legsötétebb óra, A Pentagon titkai, vagy a Fantomszál nyerne, de még ez sem lehetetlen.

Akinek mi adnánk
A Három óriásplakát Ebbing határában egy tökéletesre csiszolt, groteszk, egyszerre sötét és humoros történet, ami nagyon nehéz kérdésekről nagyon komplexen és szórakoztatóan tud mesélni. Mint egy megérdemelt Oscar-győztes.

Amikor a legfontosabb hiányzik: eltűnt gyerekek a mozibanhttp://www.life.hu/kult/20180226-eltunt-gyerekek-a-moziban.htmlMár játsszák a hazai mozik a Szeretet nélkül című, hihetetlenül erős és megrázó filmet, amelyben egy válófélben lévő házaspár kisfia szökik meg, és indul utána kétségbeesett keresés. A felkavaró témát már sokszor és sokféleképpen feldolgozták filmvásznon, most a legemlékezetesebbek közül válogattunk. KultOrigo19 érdekesség a Valami Amerika-filmekrőlhttp://www.life.hu/kult/20180219-erdekessegek-a-valami-amerika-filmekrol.htmlMár játsszák a mozik a nagysikerű hazai vígjáték-trilógia utolsó részét, a Valami Amerika 3. premierje és a Várnai tesóktól való végső búcsú kapcsán pedig összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet mindhárom filmről. KultOrigoSztriptízelő alfahímektől csábító szobalányig: az elmúlt 10 év legjobb erotikus filmjeihttp://www.life.hu/kult/20180219-az-elmult-10-ev-legjobb-erotikus-filmjei.htmlAz érzékiség és a szexualitástól fűtött pillanatok még mindig, a korlátlanul elérhető pornó korszakában is komoly csáberőt jelentenek, ha moziról van szó — legjobb példa erre A szürke ötven árnyalata óriási nézettsége. Az alábbi filmek viszont mind sokkal, de sokkal jobbak nála, pedig mindössze az elmúlt évtizedből válogattunk. KultOrigoA világ összes pénze egy unokáért? A legizgalmasabb emberrablások filmenhttp://www.life.hu/kult/20180129-a-legizgalmasabb-emberrablasok-filmen.htmlMár játsszák a hazai mozik A világ összes pénze című filmet, amiben a 20. század egyik leghíresebb emberrablási ügye elevenedik meg Ridley Scott rendezésében. Az efféle esetek mindig is különösen izgatták a filmesek fantáziáját – a gazdag választékból listára gyűjtöttük a kedvenc mozijainkat a témában. KultAFP17 érdekesség A szabadság ötven árnyalatáról http://www.life.hu/kult/20180214-erdekesseg-a-szabadsag-otven-arnyalatarol.htmlMár mozikban a mamipornó, bocsánat minden idők legsikeresebb erotikus mozirománcának harmadik része, ebből az alkalomból pedig összegyűjtöttünk egy csokor különleges információt a filmről. Kult--Jé, ez a Gary Oldman volt? Minden idők legnagyobb színészi átalakulásaihttp://www.life.hu/kult/20180118-minden-idok-legnagyobb-szineszi-atalakulasai.htmlJanuár 18-ától játsszák a hazai mozik A legsötétebb óra című filmet, aminek középpontjában Winston Churchill második világháborús, történelemfordító tettei állnak. Churchill szerepében pedig Gary Oldman látható – pontosabban nem látható, hisz gyakorlatilag felismerhetetlen a maszkmesteri és színészi bravúrnak köszönhetően. A szenzációs alakítás kiváló apropót szolgáltatott, hogy listára gyűjtsük a filmtörténet hasonló nevezetes eseteit. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.