75 éves lett az Oscar-díjas színészlegenda: Ben Kingsley legfontosabb szerepei

film Ben Kingsley filmszerep születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma ünnepli jubileumi születésnapját az egzotikus származású, végtelenül szimpatikus hősöket és végletesen elvetemült gonoszokat is egyaránt emlékezetesen megformálni képes Ben Kingsley, akit a karrierje legfontosabb filmjeit listára gyűjtő videós összeállítással köszöntünk.

Gandhi (1982)

Ben Kingsley eredetileg Krishna Bhanji néven született egy angol színésznő és egy indiai származású, kenyai orvos gyermekeként. A fizikai hasonlóság mellett talán ez a tényező is közrejátszott abban, hogy a nyolcvanas évek elején ő kapta meg a Gandhi életrajzi szuperprodukció főszerepét – miközben ugyan színpadon már elismert színésznek számított, de jelentősebb filmszerepet addig nem játszott. Ezzel a szereppel viszont egyből berobbant, többek között az érte elnyert Oscar-díjnak is köszönhetően.

Bugsy (1991)

Említettük, hogy Kingsley mennyire jó szimpatikus figurák és romlott rosszfiúk megformálásában is – ebben a filmben az utóbbit bizonyította be, Oscar-jelölést érően. Igaz, ezúttal csak a mellékszerep volt az övé Warren Beatty mellett: a szesztilalom korszakának egyik hírhedt gengszterét, Meyer Lanskyt játszotta.

Schindler listája (1993)

Ben Kingsley színészi karrierjében gyakori jelenség, hogy a filmekben a főhős legjobb barátját, támaszát, segítőjét alakítja. Steven Spielberg Oscar-esővel jutalmazott holokausztmozijában például azt az embert, aki ténylegesen létrehozza a címben jelzett, életeket mentő listát.

A halál és a lányka (1994)

A születésnaposunk a pályája során rengeteg legendás rendezővel dolgozott együtt, és ebben a filmben a Roman Polanskival közös együttműködés is emlékezetesre sikeredett. A mesterien feszült kamaradrámában ugyanis egy házaspárhoz vendégségbe érkező férfiban a feleség felfedezni véli azt az embert, aki a korábbi fasiszta diktatúra idején megkínozta őt.

Szexi dög (2000)

Ha valaki csak a jóságos Ben Kingsley-arcot ismeri a Gandhi és a Schindler listája (meg mondjuk A leleményes Hugo) révén, annak kötelező néznivaló a Szexi dög: ebben olyan mocskos szájú, teljesen gátlástalan és amorális gengszterfőnököt játszik, hogy a fal adja a másikat. És még maga a film is egy remek, kevéssé közismert csemege!

Ház a ködben (2003)

A bedőlő devizahitelek és a családok tömeges kilakoltatásának hazai korszakában új jelentésréteget kaphat ez a kétezres évek eleji, feszült thriller, amelyben egy szerencsétlen sorsú, egyedülálló anya és a lakhelyének új, iráni származású tulajdonosa kerül birtokvitás helyzetbe egymással. Ami persze egy idő után már sokkal többről szól.

A leleményes Hugo (2011)

Említettük a Ben Kingsley-vel együtt dolgozó, filmtörténeti jelentőségű rendezők sorát: közülük eddig Martin Scorsese az utolsó, akinek filmjében ráadásul Kingsley a filmtörténet egyik jelentős figuráját, a 20. század elején az első fantasztikus mozikat rendező, majd sokáig teljesen elfeledett Georges Méliès-t alakította, egy nagy, korszakos színész minden rutinjával és tudásával.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.