Pogány Judit kapja idén a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját

Fotó: Polyak Attila - Origo -
Pogány Judit díj Színházi Kritikusok Céhének életműdíja elismerés Színházi Kritikusok Céhe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén Pogány Judit színművésznek ítélték oda a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját, amelyet szeptember 22-én a színikritikusok díjátadó gálaestjén a Katona József Színházban vehet át.

„A Színházi Kritikusok Céhe egy emlékezetes alakításokban gazdag életpályájú, önmagával a kíméletlenségig igényes, a közönséget maximálisan tisztelő nagy művész előtt tiszteleg az életműdíjjal” – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Az idén ugyanis Pogány Judit kapja meg a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját.

Pogány Judit több mint fél évszázada lépett először színpadra, pályája felét a Csiky Gergely Színházban töltötte. Együtt indult Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, meghatározó színésznője volt Babarczy Lászlónak, Gazdag Gyulának és Gothár Péternek is. Zsámbékival együtt 1978-ban a Nemzeti Színházba szerződött, de két évvel később visszatért Kaposvárra. 1994-től egy évtizeden át szabadúszó művész, 2004-től az Örkény Színház tagja.

Pogány Judit Orbánné és Csomós Mari Paula szerepében játszik Örkény István Macskajáték című színművében Forrás: MTI/Kollányi Péter

„Az egyik legsokoldalúbb magyar színésznő. Játszott gyerekprodukciókban, operettben, musicalben, komédiákban, monodrámában. Igazi lételeme a tragédia, amelyben szélsőséges, nehéz körülmények között élő nők igazságát tudja ábrázolni. Alakításai soha nem egyoldalúak, a legmélyebb pokolban tengődők életében is felfedezi a humort, de a komédiások tragikus énjét is megmutatja. A legkisebb epizódfeladatot is alázattal és odaadó, elmélyült munkával formálja meg” – hangsúlyozzák a közleményben.

Színházi szerepeinek száma meghaladja a 160-at, és mintegy félszáz filmben és húsz tévéjátékban szerepelt. Nevét azok is ismerik, akik nem látták színpadon, hiszen számos animációs sorozat az ő hangjának is köszönhetően lett népszerű filmen vagy hangoskönyvként.

A Leenane szépe című színdarab fotópróbáján a Centrál Színházban Fotó: Polyak Attila - Origo

A színikritikusok céhe nyolcadik alkalommal adja át életműdíját, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához. Az életműdíjat először 2011-ben adták át Törőcsik Marinak. Az életműdíjról a szakmai szervezet tagsága titkos szavazással dönt.

Sauska Andrea nőként érvényesül egy férfiasnak tartott szakmában, a borászatbanhttp://www.life.hu/kult/20190423-sauska-andrea-nokent-ervenyesul-egy-ferfiasnak-tartott-szakmaban-a-boraszatban.htmlA legtöbben még mindig inkább férfias szakmának tartják a szőlészetet, borászatot, pedig a Master of Wine címet, azaz a legnagyobb elismertségű nemzetközi borszakértői fokozatot is egyre több nő birtokolja. Sauska Andrea, a Sauska Pincészet tulajdonosa szerint a bortrendek diktálásában mindkét nemnek ugyanolyan fontos szerepe van. A Life.hu-nak elmesélte, hogyan állja meg a helyét nőként és édesanyaként egy férfiasnak tartott szakmában. És beszélt az aktuális borfogyasztási trendekről is. KultOrigoElhunyt az Álomhajó színésznője, Hannelore Elsnerhttp://www.life.hu/kult/20190424-elhunyt-az-alomhajo-szinesznoje-hannelore-elsner.htmlHúsvétvasárnap elhunyt a német színésznő, Hannelore Elsner. Magyarországon is sokan szerették, játszott az Álomhajó és a Tetthely című sorozatokban. KultOrigoA Trónok harca rajongói kiakadtak egy szexjelenet miatthttp://www.life.hu/kult/20190423-a-tronok-harca-rajongoi-kiakadtak-egy-szexjelenet-miatt.htmlA Trónok harcában annyira nem váratlan és meglepő a szexjelenet, viszont ennek a két karakternek az összebújása nagy felháborodást keltett. Figyelem, aki még nem látta a sorozat második részét, az ne olvasson tovább! Kult--Elhunyt Martin Böttcher, a Winnetou-filmek zeneszerzőjehttp://www.life.hu/kult/20190422-elhunyt-martin-bottcher-a-winnetoufilmek-zeneszerzoje.htmlKilencvenegy évesen elhunyt Martin Böttcher, a Winnetou-filmek legendás zeneszerzője, Németország egyik legsikeresebb filmkomponistája. Családjának közlése szerint szombatra virradóra halt meg a schleswig-holsteini Rendsburgban. KultOrigoBalettkarrierjét cserélte a színészetre Gubás Gabihttp://www.life.hu/kult/20190421-balettkarrierjet-cserelte-szineszetre-gubas-gabi.htmlA színésznő számtalan darabban játszik jelenleg is, énekes és verses előadóestjei is vannak. Mégsem a színészmesterség volt az út, amelyen kezdetben elindult a pályája. Kult--Képeslapok a múltból: íme a legmeglepőbb húsvéti üdvözletekhttp://www.life.hu/kult/20190418-kepeslapok-a-multbol-ime-a-legmeglepobb-husveti-udvozletek.htmlHúsvétkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, ám még a képeslapok hőskorában sem ő foglalta el a legtöbb ilyen üdvözlőkártyán a központi helyet. A szépen kidolgozott, szinte műalkotásszerű képeken vicces jeleneteknek is tanúi lehetünk. Ezekből állítottunk össze most egy szívderítő galériát. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.