Elképesztő mérföldkő: 8 év után új dallal jelentkezik a The Rolling Stones

dal The Rolling Stones
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legendás zenekar 8 év után új dallal jelentkezik: még a karantén előtt kezdték meg a munkálatokat, de otthonaikban fejezték be. 

A legendás zenekar remekül megágyazott az új megjelenésnek azzal, hogy hétvégén feltűnt a One World: Together At Home című jótékonysági műsorban: az ő előadásukról cikkeztek talán a legtöbbet.

A Living In A Ghost Town című vadonatúj dal munkálatait a zenekar Los Angelesben kezdte, Londonban folytatta, az utolsó simításokat pedig a tagok saját otthonukban végezték.

Az úgy volt, hogy a Stones még a karantén előtt stúdióba vonult – aztán úgy gondoltuk, hogy az egyik dal, amin dolgoztunk, nagyon passzolna a mostani helyzethez. A Living In A Ghost Town végleges változata az otthonainkban készült el: reméljük, nektek is tetszik!" – mondta Mick Jagger a single-ről.

A zenekar többi tagja is mesélt egy kicsit arról, hogy miért pont most és miért pont ezt a dalt választották. Charlie Watts például azt mondta, hogy nagyon szeretett rajta dolgozni, és reméli, hogy a rajongók is érzik és értik majd azt a különleges hangulatot, ami szerinte árad ebből a szerzeményből.

Ronnie Woodsot meghatotta a sok rajongói üzenet, amit az utóbbi időben kaptak – ő nekik is szeretne kedveskedni a Living In A Ghost Townnal.

Keith Richards pedig a tőle megszokott módon, kicsit nyersebben fogalmazott: „Térjünk a tárgyra. Ezt a dalt több, mint egy éve raktuk össze Los Angelesben, egy új album részeként. Aztán beütött a szar, és Mickkel úgy gondoltuk, hogy kéne belőle egy végleges verzió, ami most itt is van. Vigyázzatok magatokra!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.