Emily Párizsban – Gyomorrontás makaronnal, gyomorkeserűvel leöblítve, ami mégis függőséget okoz

Darren Star, a Beverly Hills, a Melrose Place és a Szex és New York agya egy rózsaszín, sztereotípiákkal hintett képeslapot dob elénk, amiben Párizs pont annyira valóságos, mint egy szürrealista parfümreklám. Pasiként is azt kell mondanom, hogy az Emily Párizsban egy halál cuki és meglepően élvezhető sorozat, annak ellenére, hogy a főhőst néha legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben. Nem szeretem általában az ilyen típusú sorozatokat, de azt kell mondanom, tisztességes iparosmunka lett, ami boldog pillanatokat (és függőséget) okoz. Minden hibája és folytogatóan édes szirupossága ellenére még nekem is megéri megnézni, főleg egy karakter miatt, akit azonban nem Emilynek hívnak.

Emily Párizsban: egy szürke amerikai kispolgár kalandjai Európában

Emily (Lily Collins, igen, Phil lánya) egy amerikai marketinges, aki a chicagói főnöke váratlan teherbeesése miatt Párizsban találja magát egy luxusmárkákkal foglalkozó ügynökségnél. Nem kezdődik jól a párizsi kalandja: Emilyt a kollégái utálják, a Chicagóban hagyott pasija pedig kidobja, amit ő egy vállrándítással tudomásul vesz, majd úgy elmerül az expatlétben, mintha most szabadult volna ki egy zárdából, ahol évekig éheztették. Próbál érvényesülni az új helyzetében, amiben némileg hátráltatja, hogy nem tud franciául és nincs tapasztalata a luxusiparban. Ő ettől még teljes lelki nyugalommal oktatja ki a franciákat arról, hogyan kell élni, posztolni, öltözködni és dolgozni. Az ötleteinek köszönhetően azért idővel a munkahelyén kivívja a kollégái tiszteletét, habár ahogy megyünk előre a sorozatban, elég rendesen megdolgozik az ellenszenvükért.

Nem túl bonyolult lélek

Az Emily Párizsban főszereplőjét legfőképpen a másoknak való megfelelés, az elismerés iránti vágy és az Instagram-követői hajtják előre. Amilyen színesen öltözik, legalább annyira monokróm belül. Amiért ez a karakter mégis olykor szimpatikus az az, hogy ő ezt pontosan tudja magáról és nem akarják a készítők sem máshogy beállítani. Annyira naiv és túltoltan egyszerű, hogy az már szinte fáj, mégis lehet, hogy el tudnám képzelni barátnőmként – ha nem lenne ennyire könnyűvérű. Folyamatosan félreérti, mi történik körülötte, egyfolytában szerelmi háromszögek és négyszögek hálójában találja magát, de valahogy mégis minden jól sül el. Mert Párizsban ilyen az élet. Legalábbis ebben a sorozatban.

A kollégák és egyéb mellékszereplők – vagy ami még maradt a karakterépítésből

A sorozat tele van sztereotípiákkal és közhelyekkel, de olyan giccsesen meseszerű, hogy mégis beszippant. A legviccesebb mégis az, ahogyan 4 évadon keresztül nézhetjük, hogy az amerikaiak miként elképzelnek el minket, európaiakat. A férfiak sármosak, minden nő szupermodell, az összes főnök bunkó, és senki nem szereti az amerikaiakat – kivéve, amikor mégis. Pont olyan, mintha egy amerikai babyboomer írta volna a forgatókönyvet, aki hallott már Európáról, de biztos, ami biztos, rákeres a Google-ben, hogyan néz ki egy „francia nő reggel”. Az Emily Párizsban készítői próbálják kihangsúlyozni a mellékszereplők franciaságát, ezért minden második ember cigizik, bort iszik, vagy épp félrelép valakivel, ami eléggé túlzás, tekintve a valóságban a dohányzó franciák aránya a valóságban 29 százalék, habár történelmileg korábban itt volt a legtöbb dohányos... A kollégák karakterei sem lettek sokkal jobban kidolgozva, mint egy monitor szélére ragasztott post it üzenet. Többségük inkább típus, mint ember: van a sznob kreatív, a meleg stylist, a féltékeny kolléganő és a hirtelen jött francia szerető. Szórakoztatóak, de mélységet nem igazán lehet találni bennük. 

Aki zseniálissá teszi az Emily Párizsban sorozatot

Egyvalaki kiemelkedik: Sylvie (Philippine Leroy-Beaulieu), Emily kissé megkeseredett, mogorva főnöke. Ő nem akar senki kedvében járni, nem kér elnézést a véleményéért, és bármelyik jelenetben sokrétűbb, mint Emily a négy évad egészében.  Sylvie az, aki tényleg ismeri Párizst. Cinikus, számító, elegáns – és pont ezért emberi. Remek mentorkarakter, akire itt ugyan azt a szerepet osztották, mint Yoda mesterre a Star Warsban: szépen egyengeti főhősünk útját. Ő az egyetlen, akitől nemhogy tanulhatna Emily, hanem egyenesen muszáj lenne neki, de még a 4. évad végére sem tud vele lépést tartani. De ha ő nem lenne, ez a sorozat már régen belefulladt volna a cukormázba. Ennek ellenére én alig várom az Emily Párizsban 5. évadát, hogy tovább nézzem ennek a habókos lánynak a kóválygását ebben a macaron ízű álomban.