Gyász! Elhunyt a magyar focista, Ladinszky Attila

halál Ladinszky Attila focista sportoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ladinszky Attila 71 éves korában szívelégtelenség következtében a Szent János Kórházban elhunyt.

Az egykori futballistát április 20-án szállították kórházba, ahol állapota romlani kezdett. Az intenzív osztályon kezélték, majd váratlanul jobban lett. Szívelégtelensége miatt az orvosok nem merték kockáztatni a műtétet, de erre már nem kerülhetett sor. A hírt először egykori spanyol klubja, a Real Betis adta ki - írja Nemzeti Sport Online.

Ladinszky 1949 szeptemberében született, gyermekként a Tűzoltó Dózsában kezdte labdarúgó-pályafutását. Ezt követően 1968-tól a Tatabányai Bányász, majd 1970-től a Vasas SC játékosa volt, az NB I-ben 1971 márciusáig összesen 65 bajnokin lépett pályára, és 15 gólt szerzett. Az 1970–1971-es kiírásban bronzérmes lett a Vasassal.

1971-es belgiumi túráján hátat fordított a szocialista Magyarországnak, maga a nagy Ernst Happel csábította el a Feyenoordhoz, miközben az aranykorát élő, Kovács István irányította Ajax is igencsak szerette volna szerződtetni. Ladinszky Attila 1974-ben belga bajnoki aranyérmes és gólkirály lett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.