TOP 10: Ezek voltak 2020 legjobb filmjei a Life.hu szerint

top 10 film 2020 mozi magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy rendhagyó, nehéz év végére értünk, ami filmek vonatkozásában is rendhagyóra, a mozik szemszögéből pedig kimondottan nehézre sikeredett. A rengeteg elhalasztott premier, netre átkerülő alkotás, elmaradó fesztivál és a többi zűr ellenére azért idén is került a nézők elé számos jó film, melyek toplistáját végül szerkesztőségi szavazás révén állítottunk sorrendbe. Íme a mi kedvenceink!

10. Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Nagy örömünkre a magyar filmművészet idén is szállított egy olyan kiemelkedő alkotást, amely nem csak a díjak sorozatát zsebelte be világszerte, de a hazai nézők kegyeit is széles körben elnyerte, még a csonka mozis év ellenére is. Horváth Lili filmje egy Amerikából hazatelepülő doktornő különös szerelmi történetének meséje, mely elsősorban a hangulatával és érzékenységével von a hatása alá.

9. Judy

A főszereplő Renée Zellweger nem véletlenül zsebelte be ezért az életrajzi filmért az Oscar-díjat, a legendásan zűrös sorsú Judy Garland utolsó hónapjait bemutató film elsősorban az ő elementáris alakítására épül. És milyen jól teszi!

8. Botrány

Aktuális téma, sztárszínésznők egész sora, magas színvonalú kivitelezés – a Botránynak egyértelműen itt a helye a listánkon. A konzervatív tévécsatornánál a mindenható főnök szexuális zaklatásainak kitett kolléganők története pedig arról is mesél, mikor kell felállni, és miként lehet borítani az asztalt.

7. Tenet

Az egész mozis év megmentését reméltük tőle, de inkább csak egy nyári szépségtapaszra futotta a Tenettől, ez azonban nem a film hibája, hanem a világjárványé. Christopher Nolan rendezése szállította azt, amit vállalt: egy látványos, eredeti, agytekervényeket is megmozgató szuperprodukciót.

6. David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

Rendhagyó módon egy dokumentumfilmis felkerült az évvégi toplistánkra, ennek pedig nem csak az az oka, hogy a globális klímakatasztrófa küszöbén állva kevés égetőbb téma létezik annál, mint amivel ez az alkotás foglalkozik. Hisz ráadásul ezt okosan, érdekesen, magával ragadóan teszi, egy igazi legenda tálalásában.

5. Előre

Animációs filmből is jutott remek erre az évre, immár szinte szokásos módon a Pixar stúdió részéről. A szellemesen kicsavart mesevilágban játszódó Előre két testvér szellemes és megható kalandtörténete, akiknek egyetlen napjuk van arra, hogy kapcsolatot teremtsenek a rég elhunyt apjuk (szó szerint) félig visszatért szellemével.

4. 1917

Egyedülálló bravúr Sam Mendes filmje, amely egyetlen beállításban, látszólag vágás nélkül mesél el egy komplett háborús hőstettet az első világégés frontvonalából. A rendező saját nagyapjának háborús történetei nyomán készült film az elején foglyul ejti a tekintetet, és onnantól nem ereszt. De ezt cseppet sem bánjuk.

3. Jojo Nyuszi

Fanyar humorú szatíra egy náci kisfiúról, akinek Hitler a képzeletbeli barátja, és akinek a mamája egy zsidó lányt bújtat az emeleten? A teljesen képtelennek hangzó összetevők csak az új rendezősztár, Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája, Thor: Ragnarök) keze nyomán eredményezhettek ennyire szórakoztató, érzelmes és mély filmet egyszerre.

2. Úriemberek

Guy Ritchie visszatért, és teljes pompájában tündököl! Az új filmje ismét a londoni alvilág szerethető csirkefogói közé kalauzolja a nézőit, és felvonultatja mindazokat az erényeket, amelyek révén oly sokan megszerették a rendezőt az ezredforduló környékén. Közben mégsem tűnik önismétlésnek, és stílusában nemhogy követi a kor trendjeit, de egyenesen utat mutat nekik.

1. Tőrbe ejtve

Ritka az olyan krimi, ami a sokat látott nézőket még képes meglepni, a Tőrbe ejtve a maga csavaros sztorijával ezt nem csak egyszer, de a játékideje alatt gyakorlatilag folyamatosan megteszi. Emellett okosan érint társadalmi kérdéseket is, örömjátékra kínál lehetőséget egy rakás remek színésznek, és még Daniel Craiget is új oldaláról ismerhetjük meg benne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.