Miért eszünk éppen tortát a szülinapokon?

Forrás: Shutterstock -
torta magazin hagyomány születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csak Magyarországon nem telhet el úgy születésnap, hogy nincsen az ünnepeltnek tortája, a világ számos országában ez egy megtörhetetlen hagyomány természetesen a gyertyákkal együtt. De az éneklés sem marad el. Ennek a szokásegyüttesnek pontosan nem ismert az eredete, de több elmélet létezik arra, hogy miért is így ünnepeljük.

A születésnap megünneplése a nyugati kultúrákban apróságokban eltérhetnek egymástól, de egyben biztosan nem különböznek: feldíszített tortát kap az ünnepelt, amelyen gyertya ég, a születésnapos körül pedig ott feszít a büszke család, akik énekelnek is. Ez már olyan régóta történik így, hogy valószínűleg fel sem tettük még magunknak azt a kérdést, hogy vajon hogyan alakult ki ez a hagyomány. Erre kerestük a választ.


Honnan ered a születésnapi torta?

Arról különböző elméletek vannak, hogy miért alakultak ki ezek a hagyományok. Az egyik szerint Németországból eredeztethető, ott ugyanis ünnepelték a gyerekek születésnapját a kicsik lelkének védelmében, ezt nevezték Kinderfestnek. Egy másik elmélet szerint pedig az ókori görögöknek köszönhetjük ezt is, akik Artemisz, vagyis a Hold istennője előtt tisztelegtek, de az ókori Rómában is készítettek lapos, születésnapi süteményeket.

Az egyik elmélet szerint a születésnapi torta Németországból eredeztethető Forrás: Shutterstock

Ahogy minden szokás, idővel ez is egyre részletesebbé vált, és egyre fontosabb volt a torta kinézete is. Ez pedig biztos, hogy a németektől indult. Már a XV. században elkezdtek a pékségek egyszerűbb tortákat készíteni ügyfeleik születésnapjára, a XVII. században pedig ezek a sütemények egyre díszesebbé és rétegessé váltak. Ekkor ez még csak a gazdagok számára volt elérhető, mivel akkoriban a torták megsütéséhez használt eszközök és alapanyagok is nagyon drágák voltak, de az ipari forradalom után a társadalom szinte minden rétegében elterjedté vált.

Miért teszünk gyertyát a tortára?

Míg a születésnapi sütemények számos kultúrában megfigyelhetőek voltak, addig a gyertyákkal való ünneplés elsősorban a görögöknél fordult elő (legalábbis legkorábban), akik az isteneik előtt tisztelegtek így. A legnépszerűbb ünnep a már említett Hold istennőjének a születésnapján zajlott, akinek gyertyákkal díszített süteményeket ajándékoztak.

Az égetés ősi rítusokkal hozható összefüggésbe, amelyek szerint a tűz tisztító hatású, így kívánták elűzni a gonosz szellemeket, de az ünneplés maga is a szellemekkel kapcsolatos: egykor úgy tartották, hogy születésnapon az eltávozottak lelke meglátogatja az ünnepeltet, elűzésére hangos bulit tartottak.

A gyertyákkal való ünneplés elsősorban a görögöknél fordult elő, akik az isteneik előtt tisztelegtek így Forrás: Shutterstock

Miért fújjuk el a gyertyákat?

A XVIII. századi Németországban már elterjedt a gyertyák elfújásának szokása, szintén a gyermekek lelkének védelme érdekében, Svájcban azonban sokáig az volt a szabály, hogy nem egyszerre, hanem egyenként kell elfújni. Azóta pedig még egy szokás társult a születésnapi torta és gyertya hagyományához: kívánnia is kell az ünnepeltnek, de ahhoz, hogy teljesüljön a vágya, egyszerre kell eloltódniuk a gyertyáknak.

Mostanra azt mondhatni, hogy a születésnapi hagyományok alapvetően kialakultak, nem sokat változik az ünneplés menete, persze erre is igaz az, hogy ahány ház, annyi szokás, vagyis eltérések az ünnepelt kedve szerint családonként előfordulhatnak, ahogy régiónként változhat a torták kinézete és alapanyaga is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.