Negyven év után vette el élete szerelmét – 10 érdekesség a 80 éves Franco Neróról

Forrás: AFP/Marco Bertorello -
színész szerelem magazin Franco Nero
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első filmsikere rögtön márkanév lett, Quentin Tarantino is tisztelgett előtte. Szeret nemzeti hősöket játszani, tragikus balesetben vesztette el a nevelt lányát, és öregkorára sem lassít. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 80 születésnapját ünneplő színészlegenda, Franco Nero kapcsán.

Levágta a nevét.

Eredetileg Francesco Clemente Giuseppe Sparanero néven látta meg a napvilágot, és a művésznevéhez egyszerűen levágott az elejéből és a végéből is egy darabot. Így lett belőle Franco Nero, ami magyarul Fekete Ferencet jelent.

80. születésnapját ünnepli a színészlegenda, Franco Nero Forrás: AFP/Marco Bertorello

Sokáig nem döntötte el, hogy színész akar-e lenni.

A szigorú rendőrcsaládból származó Franco Nero ugyan már diákkorában aktívan részt vett mindenféle színjátszókörök tevékenységében, de sokáig nem döntötte el, mivel is akar hivatásszerűen foglalkozni. Közgazdaságot és kereskedelmet is tanult a milánói egyetemen, és dokumentumfilmek stábjaiban is dolgozott, mire a színjátszás mellett tette le a voksát.

Az első filmsikere márkanév lett.

Élete első főszerepét a Django című westernben játszotta, ami a óriási sikert aratva a műfaj klasszikusává lett, és hatalmas sztárt csinált Neróból. A Django név pedig olyannyira hozzáragadt, hogy Japánban például azt írták ki a filmjei plakátjára a „Franco Nero" név helyett, Németországban pedig a filmjei címének fordításába csempészték bele,: például „Django a maffiában" címen forgalmazva olyan bűnügyi filmjét is, amiben egyáltalán nem Django volt a karaktere neve.

Quentin Tarantino is tisztelgett előtte.

Természetesen nem véletlenül, hanem a régi film iránti tisztelgés miatt lett Django elszabadul a címe Quentin Tarantino nevezetes westernjének, amiben egyetlen jelenet erejéig Franco Nerót is szerepeltette. Az általa játszott titokzatos öregúr megkérdezi a főszereplő nevét, majd miután az kiokosítja, hogy a Django kiejtésében a D néma, ő csak annyit mond: „Tudom."

Negyven évvel a megismerkedésük után vette el élete szerelmét.

Az 1967-ben bemutatott Camelot című musical forgatásán ismerkedett meg Vanessa Redgrave angol színésznővel, aki aztán kisebb-nagyobb szüneteket leszámítva azóta is a párja. De házasságot csak 2006-ban kötöttek.

Negyven évvel a megismerkedésük után vette el Vanessa Redgrave angol színésznőt Forrás: Sputnik via AFP/Ekaterina Chesnokova

Tragikus balesetben vesztette el a nevelt lányát.

Vanessa Redgrave-el egy közös gyermekük született: Carlo Gabriel Nero filmrendező, aki az Uninvited című 1999-es thrillerben a papát és a mamát is dirigálhatta a kamera mögül. Redgrave korábbi kapcsolatából származó két gyerekének pedig nevelőapja lett, akik közül a színésznő Natasha Richardson 2009-ben egy tragikus síbaleset következtében elhunyt.

Magyar filmekben is láthattad.

A legismertebb példa természetesen a Honfoglalás, amiben magát Árpád vezért játszotta, de szerepelt a Sacra Corona, a Julianus barát és a Mario és a varázsló című magyar mozifilmekben is.

Szeret nemzeti hősöket játszani.

Nem Árpád az egyetlen legendás történelmi személyiség, akit megformált a filmvásznon: az olaszok is vele játszatták el a nemzeti hősüket (Giuseppe Garibaldi – Il generale miniszéria, 1987), és a jugoszlávok is (Strahinja Banović – Nőrablás, 1981).

Árvaházat tart fenn.

Híres a jótékonyságáról, Tivoli városában például immár 45 éve ő tartja fenn a Don Bosco árvaházat.

80 felett sem lassít.

A filmográfiája már eddig is bámulatosan sok, több mint 200 tételt számlál, és Franco Nero nem tervez leállni 80 felett sem. Jelen állás szerint nem kevesebb, mint 13 olyan film és sorozat áll előkészület alatt, amiben szerepelni fog, köztük a legendás szerepét újjáélesztő Django Lives! is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.