Tímárokról kapta a nevét, már az ókorban is itt keltek át a Dunán a népek, Krúdy ide járt mulatni, és a két világháború között szabályosan letarolták. A Pesti mesék cikksorozatunkban ezúttal a Tabánba látogatunk.

Ha a Tabán nevéből valami keleties hangzást vél kicsengeni az ember, akkor jó úton jár: ez a budapesti városrész a török hódoltság korában és a török nyelvből kapta a máig is használatos elnevezését. A 16. században a terület Duna-parti részén ugyanis bőrökkel foglalkozó, nagy vízigényű tímárműhelyek sorakoztak, ezért aztán a törökök Debaghane-nak, azaz Tímártelepnek nevezték el. A Debaghane pedig később átalakult Tabahonra, majd Tabánra az itt élő magyarok, szlávok és németek ajkán.

A Gellérthegy, Naphegy és Várhegy között fekvő völgyet a történelem kezdete óta lakták emberek kedvező adottságai miatt. A környező hegyek védelmet nyújtottak, gyógyhatású hévizek fakadtak itt. A Duna medre pedig ezen a szakaszon a legkeskenyebb, így révátkelőhely és hozzá kapcsolódóan önálló település létezett itt, az ókortól kezdve már biztosan. Az eraviszkuszok kelta népcsoportja is megtelepedett itt, a Római Birodalom részeként pedig erődöt emeltek a dunai átkelőhely védelmére.

A Gellérthegy, Naphegy és Várhegy között fekvő völgyet a történelem kezdete óta lakták emberek  kedvező adottságai miattForrás: Fortepan/Orosz Heléna

A honfoglalás utáni évszázadokban országutak futottak be a fontos kereskedelmi központként szolgáló településre, ami ekkoriban Kis-Pest, Szent Gellért város, Kelenföld és Alhévíz neveken is megjelenik a korabeli írott forrásokban. A tatárjárás elpusztította a községet, majd a budai vár megépülésével pedig annak elővárosa lett. Mátyás király idejében a legenda szerint egy fedett folyosó vezetett egyenesen a várból a mai Rác-fürdő helyén álló, melegvizes forráson épült műintézményhez. A török hódoltság idején pedig nemcsak a mai nevét kapta meg a Tabán, de a fürdőkultúra is méginkább meghatározóvá lett.

Buda felszabadulása után a korábban elmenekült magyar lakosság helyére főként délszláv és német bevándorlók érkeztek, előbbiek emlékét őrzi a Rác-fürdő neve is. Gyorsan benépesült újra a Tabán területe földszintes, falusias-kisvárosias házakkal és a lejtőket követő girbegurba utcácskákkal. Az itt lakók pedig főleg szőlőtermesztéssel és kereskedelemmel foglalkoztak. A 19. század elején már a Tabán számított Buda egyik legsűrűbben lakott részének. A természeti csapások viszont gyakran sújtották, az 1810-es tűzvészben, vagy az 1838-as nagy árvízben is házak százai-ezrei lettek oda.

A Lánchíd megépülésével a környék elvesztette a folyón való átkeléshez kötött közlekedési jelentőségét, és a 19. század második felében egyre inkább szórakozónegyeddé vált rengeteg híres vendéglővel és híres vendéggel, akik közül Krúdy Gyula különösen gyakran emlékezett meg műveiben a Tabán macskaköves utcáinak romantikájáról.

Krúdy Gyula különösen gyakran emlékezett meg műveiben a Tabán macskaköves utcáinak romantikájárólForrás: Fortepan/Buzinkay Géza

A 20. század elején a főváros terjeszkedése és modernizálódása azonban elért odáig, hogy akadálynak számított egy falusias, csatornázatlan, régi házakból álló városrész, ráadásul közben megépült a régi Erzsébet-híd is. 1933 és 1936 között így aztán eltűnt a régi Tabán: a házak nagy részét egyszerűen elbontották, a városrészt szabályszerűen felszámolták. A tervek szerint a letarolt területen új városrész épült volna, de a II. világháború ezt megakadályozta. Később inkább park lett a Tabán nagyobbik részéből, a másik oldalán pedig megépült az Erzsébet híd felüljárója.

Van egy generáció, akiknek a Tabán szintén a szórakozást jelenti, csak másképp, mint régen Krúdyéknak. Az itteni zöldterület adott ugyanis helyet a hetvenes-nyolcvanas években a Budai Ifjúsági Parknak és a legendás rockmajálisoknak, amelyen a korabeli könnyűzenei élet színe-java fellépett, afféle korabeli Sziget Fesztiválként. Ez a zenei hagyomány ugyan más formában, de máig tovább él. A többség számára viszont a Tabán már jó ideje inkább egy kellemes, lankás zöldterületet jelent Buda szívében.