Egymásnak esett a két népszerű magyar műsorvezető

vita konfliktus Dömsödi Gábor beszólás Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egymásnak esett Hajdú Péter és egykori műsorvezetőtársa, Dömsödi Gábor. Dömsödi azt állította, hogy túl gyakran kerülnek reflektorfénybe Hajdú Péter gyermekei, ám ezt a vádat a Frizbi házigazdája sem hagyhatta szó nélkül.

Egymásnak esett a legnagyobb közösségi oldalon Hajdú Péter és Dömsödi Gábor, akik évekig együtt dolgoztak, közösen vezették a NévShowr című műsort, és bár látszólag nagyon jól kijöttek egymással, úgy tűnik, feszülnek köztük ellentétek. Dömsödi szerint ugyanis Hajdú túl sokat szerepelteti gyermekeit a médiában. "Péter! Ha nem akarod a gyerekeket kitenni ennek, akkor nem kell őket szerepeltetni. Nagyon egyszerű! Felnőtt két gyerekem ilyen cikkek nélkül!" - írta Dömsödi, mire Hajdú Péter így reagált: "Kedves Gábor! Attól, mert úgy döntöttünk, hogy egyszer-kétszer megmutatjuk a kisgyermekeinket, nem gondolom, hogy szemétségeket kell írni a három és fél éves kislányunkról. Sajnos te nem változol, még mindig az indulataid vezérelnek."

Dömsödi Gábor állítja, épp azért szólt oda kissé csípősen Hajdúnak, mert azt érezte, hogy az orrára kell koppintania. "Szeretném, ha Péter érezné, nem marad következmények nélkül, amit ír. Az a probléma Hajdú generációjával, hogy míg nekünk megmondták a szerkesztők, ha hülyeséget csináltunk, addig ők már kikerültek a szakmai körből, népszerűek, ezért azt hiszik, igazuk is van. Pedagógiai célzattal fogalmazom meg a sokszor vitriolos hozzászólásomat. Ez figyelmeztetés Péternek, ezért teszem a nyilvánosság előtt" - mondta el a Borsnak Dömsödi.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

A halálra készül az ismert magyar humoristahttp://www.life.hu/legykepben/20121115-nagy-bando-andras-magyar-humorista-a-halalra-keszul.htmlTávozik a Barátok közt fiatal sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121114-baratok-kozt-lindaja-szabo-kitti-kilep-a-sorozatbol-szerepet-.htmlTitkos segítséget kapott Zámbó Krisztiánhttp://www.life.hu/legykepben/20121114-xfaktor-zambo-krisztian-enekes-kulso-segitseget-kapott.htmlHatalmas veszteség érte az X-Factor mentoráthttp://www.life.hu/legykepben/20121114-nichole-scherzinger-az-amerikai-xfactor-mentora-hatalmas-veszteseget-szenvedett-el-1.htmlMinden pillanatban az életéért küzd az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121114-molnar-aniko-az-rtl-klub-az-eleteert-kuzd.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.