Keleti Györgyi unalomból vált műnővé

"Az első férjemnél is az tetszett, hogy módos ember volt, akitől mindent megkaptam. (...) Eleinte nem gondolkodtam azon, hogy elég érett vagyok-e, hogy ilyen hamar feleség legyek, egyszerűen csak akartam őt. Fogalmam sem volt arról, hogy mi az a házasság. Ő pedig meg is adott nekem mindent. Nagyon szeretett, és édesapámhoz hasonlóan ő is kényeztetett. Nyugati autót vett nekem, bundát, ékszereket, tényleg mindent megadott, amit csak tudott. Biztos vagyok benne, hogy az aput kerestem benne. Igazán sosem szerettem őt szerelemmel. Kegyetlenség ezt mondani, pedig így volt. A biztonságot szerettem, ami vele járt. És a kényelmet. S azt, hogy pontosan tudtam, azt csinálhatok, amit csak akarok, mert feltétel nélkül imád és bármit megtenne értem. (..) Szinte még tini fejjel éltem a gazdag szépasszonyok gondtalan életét, ami nekem teljesen természetes volt. Látszólag minden nő álma... Én mégis unatkozni kezdtem. (...) A házasságunk első éveiben a külsőmön éltem ki magam. Mindenáron szép és tökéletes akartam lenni, a férjem pedig semmibe nem szólt bele, hiszen éjjel-nappal dolgozott, azt mondta, tegyek, ahogy jónak látom. Hát én tettem is... (...)

Akkoriban elálló füleim voltak, vékony szám, és kicsi melleim. Az első férjem mégis imádott. Úgy, kicsi mellekkel. Sok fiatal lány, és nő is, azt hiszi, hogy egy férfit csak hatalmas mellekkel lehet elcsábítani, de ez butaság. Húszéves voltam, amikor először kés alá feküdtem. Egyszerűen azért, mert akkor jött divatba. A férjem mindenáron le akart róla beszélni, hiszen ő tényleg úgy szeretett engem, amilyen természetes valómban voltam. Féltett az új dologtól. Persze nem sikerült meggyőznie, aztán végül neki tetszett a legjobban az eredmény. Élvezte az új testemet, ahogy később az összes férfi is..."