Így vélekednek a magyarokról az amerikaiak

Forrás: Shutterstock -
Magyaroroszág vélemény CNN Hungarikum turizmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Néhány dolog, amit tudnod kell Magyarországról" címmel írt cikket hazánkról a CNN. A főbb nevezetességek és legfontosabb ételek, italok mellett kitértek arra is, milyenek az itt élő emberek.

Közép-Európa legnagyobb tava, a pirospaprika, a gyógyfürdők, a gulyás és a Tokaji: többek között ezeket érdemes tudni Magyarországról a turistáknak a CNN szerint. Az amerikai csatorna hírportálja emellett az egyik pontban kitér arra is, milyenek az itt élő emberek.

A Széchenyi fürdőt is méltatták az amerikaiak Forrás: Shutterstock

A jellemzés nem túl rózsás, azt írják, olyanok vagyunk, akik a kommunista rendszer miatt mindig a kiskapukat keresik. Egy érdekes hasonlattal élnek: állítólag mi vagyunk azok, akik mögöttük megyünk be a forgóajtón, de már előttük jövünk ki onnan. Ha pedig három magyart összezárnak egy szobában, biztosan négy pártot fognak alapítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.