Eva Rezesová házi őrizet milliomos börtön rab varrás elítélt halálos baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges táskákat varr a börtönben Eva Rezesová, aki már viselte is az egyik különleges, saját tervezésű darabot.

A halálos közúti balesetet okozó milliomos nő igazi mintarab a rácsok mögött. Hetente egyszer szakkörön vesz részt, ahol maradék anyagokból különböző használati tárgyakat varr – írja a Bors.

Eva Rezesová kezében saját készítésű táskájával Forrás: Origo

A lap megbízható forrásból úgy tudja, Eva Rezesová ugyanabba a zárkába került, ahol a házi őrizetbe kerülése előtt ült. Bár az asszony a nem jogerős ítélet szerint fogdába kerül majd, mint minden előzetes letartóztatásban lévőt, őt is a fegyház fokozatnak megfelelő keretek között őrzik. Így ahogy a többi rabnak, neki is dolgoznia kell.

A hímzés mellett varrást, segédmunkát, húsfeldarabolást, mosást, tisztítást vállalhatnak az elítéltek, akik általában nyolc órát dolgoznak naponta, és fizetett szabadság is jár nekik. Munkájukért cserébe munkadíjat kapnak, ennek mértéke az előző évre megállapított minimálbér egyharmada.

Megszületett Völgyesi Gabi kisfiahttp://www.life.hu/csalad/20140130-volgyesi-gabinak-a-unique-egyuttes-enekesnojenek-megszuletett-masodik-kisfia.htmlA Unique együttes énekesnőjének második kisfia programozott császármetszéssel jött világra.Család--Szakított kedvesével Muri Enikőhttp://www.life.hu/intim/20140130-muri-eniko-az-rtl-klub-x-faktor-musorabol-megismert-enekesno-szakitott-szerelmevel-kerenyi-miklos.htmlEnikő és Kerényi Miklós Máté két hónap után szakított, az okokról az énekesnő nyilatkozott.IntimRTLKLUBDétár Enikőt nem zavarja a korkülönbséghttp://www.life.hu/intim/20140130-detar-eniko-szinesznot-nem-zavarka-hogy-parja-peter-tiz-evvel-fiatalabb-nala.htmlTíz évvel fiatalabb férfiba szerelmes a színésznő, aki már túltette magát a korkülönbségen és boldog új párja oldalán.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.