Új, őrülten fiatalító trend hódít a TikTokon: itt a banánhéj-botox

A TikTok-felhasználói állítják, hogy a banánhéj csodákra képes. Néhányan úgy vélekednek róla, mint az egyik legjobb arcsimítóról. Nem elég, hogy olcsó és könnyen beszerezhető, de még látványosan csökkenti is a ráncokat. Egyes felhasználók szerint még a mimikai ráncokat is csökkenti, és teljes mértékben kiváltja a botox hatását. Mindössze annyi a trükk, hogy a banán héjának belső részét az arcra kell dörzsölni, majd pár percig állni hagyni a bőrön, végül leöblíteni. Szemmel látható az eredmény: sima, feszes bőr és ragyogás. Még a szem alatti ráncokat is eltünteti, legalábbis azok szerint, akik kipróbálták.
A banánhéj olyan anyagokat tartalmaz, amelyek bizonyítottan jótékony hatással vannak a bőrre. Megállítják a bőr irritációját, megnyugtatják és hozzájárulnak annak a védelméhez. Az A-, C- és E-vitamin, valamint a kálium és a lutein is ragyogó hatást eredményez. Emellett megvédenek az UV-sugaraktól és megakadályozzák a szabadgyökök okozta károsodást is. Anti-aging, azaz fiatalító hatásának köszönhetően egyre többen fogadnak erre a botoxhelyettesítő trükkre.
Nem egy új keletű dologról van szó, hiszen a népi gyógyászatban már használták a banánhéjat hasonló okokból. A közösségi média erejének és az egyre nagyobb teret nyerő tudatos bőrápolásnak köszönhetően feléledt módszer az anti-aging hatása miatt mostanra az egyik legelterjedtebb hóbort lett.
Ugyan a trend ártalmatlannak tűnik, de a szakértők azt tanácsolják, hogy ne vigyük túlzásba, hiszen a jótékony hatások mellett számolni kell kellemetlenebb következményekkel is, amelyekre elsőre nem is feltétlen gondolnánk. És bár valóban tartalmaz a banán bőrtápláló összetevőket, egy igazi botox hatásával nem ér fel.
Figyelni kell a bőr válaszára is, mivel egyeseknél irritációt is okozhat, holott pont ezt próbálnánk elkerülni. Mielőtt használnánk a banánhéjat, mindenképp tüzetesen át kell nézni, mert frissen megbontva is tartalmazhat apró, szinte észre sem vehető penészfoltokat.
Felhasználók millióit vette le a lábáról ez az új divat. Pénztárcabarát, könnyű beszerezni és fix megoldást kínál a ráncok ellen. Azt mindenképp le kell szögezni, hogy a felhasználók véleménye nem egyöntetű, az influenszerek, akik használják valószínűleg más termékeket is napi szinten kennek az arcukra, és vannak emberek, akiknél beválik, hogy csak banánhéjjal kenegetik az arcukat. Egyetlen arcápolási rutin sem univerzális, a bőr mindenkinél máshogy reagál. Első lépésként fontos elvégezni egy bőrpróbát: válassz ki egy kisebb területet a testeden, ahol kipróbálod az új trendet. Csak akkor próbálkozz tovább, ha nem irritálja a bőrt az adott területen!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.