Ciki, ha nem sminkel a tini? – Ez a bőrgyógyász véleménye

kislány sminkeli, rúzsozza magát
Shutterstock - Pixel-Shot
szépség smink fiatalkor
Az arc részleteinek hangsúlyozása már egészen fiatal korban felmerülhet, hiszen a gyerekek előszeretettel utánozzák az idősebbeket, és a közösségi médiában is egyre több a make up videós tartalom. Arról, hogy mikortól és milyen mértékben engedhető meg a sminkelés, az anyukák véleménye megoszlik. Hát még az apukáké!

Előfordult már, hogy a kislányod elcsente a rúzsodat és ki is próbálta? És hogyan reagáltál, amikor tizenévesen közölte, hogy sminkben megy iskolába? A kérdés nemcsak nevelési, hanem bőrgyógyászati szempontból is fontos. A szakemberek véleménye alapján életkori sajátosságokat és a bőr érettségét figyelembe véve érdemes meghatározni, hogy mit szabad sminkelést illetően és mit nem.

sminkelés
Sminkelés – Tiltsd vagy engedd?
Forrás: Shutterstock

Légy benne partner, kommunikáljatok őszintén a sminkelésről

Gyakorlatilag biztos, hogy a tiltás semmi jóra nem vezet. Ha nem engedünk semmit, akkor a lányunk előbb-utóbb úgyis kisminkeli magát az iskolában vagy a barátnőjénél. Óvodás korban, tehát nagyjából 3 és 6 éves kor között, a sminkelés még inkább csak játékos tevékenység. A gyerekek ilyenkor nem a külsejüket akarják megváltoztatni, csupán utánzással tanulnak, új élményt szereznek. Ebben a korban teljesen elfogadható, ha farsangon, születésnapi bulin vagy otthoni játék során arcfestékkel vagy gyerekeknek szánt sminkkel játszanak. A hangsúly a biztonságon van: csakis gyerekbarát, lemosható, bőrgyógyászatilag tesztelt termékeket engedjünk használni. A felnőttek sminktermékei sajnos nem alkalmasak kisgyermekek számára, mivel irritálhatják az érzékeny bőrt, sőt akár allergiás reakciót is kiválthatnak.

6–10 éves korban már tehetünk egy kis engedményt

Az általános iskola alsó tagozatában még mindig nem szükséges, és nem is javasolt a sminkelés. Dr. Sheilagh Maguiness elismert bőrgyógyász, az Indianapolisban működő Gyermekbőrgyógyászati Társaság elnöke szerint azonban néha-néha, például egy iskolai előadás, fotózás vagy farsang során engedhető egy kevés szemhéjfesték vagy csillogó szájfény. A cél továbbra is az önkifejezés és a játékosság legyen, ne a külső tökéletesítése. 

A gyerekek bőre ekkor még mindig érzékeny, és könnyen kialakulhatnak bőrproblémák, ha a smink eltömíti a pórusokat vagy allergizáló anyagokat tartalmaz. Ezért, ha mégis használ a gyerek bármilyen kozmetikumot, annak bőrbarát, hipoallergén, illatmentes terméknek kell lennie, és fontos a használat utáni alapos arctisztítás is.

11–14 év – Ciki, ha nem sminkel a tini?

Az általános iskola felső tagozatában már sok lány elkezd komolyabban érdeklődni a sminkelés iránt, sőt, ebben a korban már-már cikinek számít a kortársak szemében, ha nem áll be a sorba. Ilyenkor különösen nagy szerepe van annak, hogy milyen visszajelzéseket kap a szülőktől. Ha rendszeresen megerősíted benne, hogy a saját természetes arca is szép, és az értéke nem a külsejéből fakad, hanem a személyiségéből, érzéseiből, gondolataiból, azzal erős önbizalmat építhetsz benne.

Gyakori, hogy a tinik a pattanásokat némi korrektorral fedik el, illetve, hogy szempillaspirállal vagy rúzzsal kísérleteznek. A szakember szerint ebben az életkorban – megfelelő keretek között – elfogadható a sminkelés, de fontos, hogy mértéktartó legyen, és igazodjon az iskola szabályzatához. 

Olyan termékeket érdemes keresni, amelyek:

  • nem tartalmaznak alkoholt, mivel ez kiszáríthatja vagy irritálhatja a fiatal bőrt
  • mentesek a parabénektől (tartósítószerek)
  • nem tartalmaznak szintetikus illatokat, mivel ezek szintén allergiás reakciókat, irritációt válthatnak ki
  • nem tömítik el a pórusokat
  • dermatológiailag teszteltek, és lehetőleg érzékeny bőrre ajánlottak
  • az egyszerű, könnyű fedésű termékek, például BB-krémek, vagy ásványi alapú púderek jó kiindulópontot jelenthetnek egy kezdő sminkelő számára 
sminkelés
A legtöbben tinikorban kezdenek el komolyabban érdeklődni a sminkelés iránt
Forrás: Shutterstock

A sminkelésnél sokkal fontosabb a helyes bőrápolás megtanítása

A tinédzser bőr hajlamos lehet a pattanásokra, ezért elengedhetetlen a rendszeres tisztítás, a hidratálás és a megfelelő fényvédelem. Ha már sminkel a lányunk, csak könnyű, azaz pórusokat nem eltömítő, kifejezetten tinédzsereknek szánt termékeket használjon. Ezek nem rontanak a bőr állapotán, sőt, akár segíthetnek is a tünetek elfedésében anélkül, hogy fokoznák a gyulladást. BB krém, szemhéjpúder lemosása után minden esetben alapos arctisztítás szükséges (vegyi anyagoktól mentes termékekkel), hiszen ezen múlik a későbbiekben a bőr egészsége. 

A leggyakoribb hiba, hogy a fiatalok nem mossák le megfelelően a sminket, ami hosszú távon komoly bőrproblémákat okozhat.

A legfontosabb, hogy szülőként nyitottan, támogatóan kommunikálj a gyerekekkel erről a témáról, és a hangsúly mindig a bőr egészségén, az önelfogadáson és a fokozatosságon legyen.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.