Mégsem vált el Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Tápai Szabina, Kucsera Gábor
Tápai Szabina/Facebook -
újrakezdés Tápai Szabina válás Kucsera Gábor
Tápai Szabina testvére azt reméli, hogy Kucsera és az egykori kézilabdázó újra összejönnek. Azt mondta, a kapcsolatuk nagyon jó, harmónia van köztük.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor tavaly döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Az egykori kézilabdázó a Palikék világa by Manna című műsorban azt mondta, nagyon jó tanulópénz volt ez a 10-11 év, össze kellett rázódniuk és most szülőként rendkívül jól funkcionálnak.

A műsor meghívott vendége volt Tápai Andi is, Szabina testvére. Palik László megkérdezte tőle, szerinte Szabina és Gábor együtt lesz-e még valaha.

„Annyit tudok mondani, hogy én remélem! Én is azt látom, hogy olyan szépen beszélnek egymással, harmónia van, úgyhogy én nagyon remélem, hogy egyszer igen!" - mondta Andi. Szabina azt is elárulta, hogy az életében csak két pasi van jelen, a fia, Beni, és az ő apukája. Azt is megerősítette, hogy hivatalosan nem váltak el.

Valóságos az, hogy iszonyatosan jó a kapcsolatunk. Tényleg jól működünk együtt, mint szülők, aztán, hogy lesz-e ebből valami, vagy nem lesz, ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha, én már tényleg ezt mondom

 - idézte a Bors Szabinát.

Kucsera Gáborral a közelmúlban készítettünk interjút. A beszélgetést itt olvashatod el

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.