Augusztus 21-én elhunyt John Amos színész. A szomorú hírt a fia közölte a Varietyvel.

Forrás: AFP
„Hatalmas szomorúsággal osztom meg önökkel, hogy édesapám elhunyt. A kedves, aranyszívű ember volt, akit az egész világon szerettek. Sok rajongó úgy tekintett rá, mintha ő lenne az édesapjuk a tévéből. Jó életet élt. Az öröksége fennmarad színészként végzett kiemelkedő munkáiban. Apám egész életében imádott színészkedni” - írta Kelly Christopher Amos.
John Amos pályafutása
John Amos 1939-ben született Newarkban, színészi pályája 1970-ben indult, a CBS több sorozatában is játszott. Az igazi sikert és elismerést Kunta Kinte szerepe hozta el neki, a Gyökerek című sorozatban. Alakításáért Emmy-díjra is jelölték. A sorozatot az amerikai televíziózás történetének legsikeresebb alkotása. Amos játszott az Amerikába jöttem című filmben is Eddy Murphy oldalán, és a Die Hard 2-benis láthattuk. Életéről dokumentumfilm is készült America’s Dad címmel, ennek készítésében a fia is részt vett.


