A tervek szerint ma érkezik meg Angliába Harry herceg, aki hosszú kihagyás után utazik haza a szülőföldjére. A tékozló herceg a WellChild-díjátadóra érkezik haza, amelynek évek óta ő a tiszteletbeli elnöke. A jótékonysági rendezvényt követően pedig, végre megtörténhet a régóta várt személyes találkozó Harry és az apja III. Károly király között. Az apa-fia páros már évek óta nem találkozott személyesen egymással, és fagyos volt a viszony köztük, mióta Harry herceg a feleségével Meghan Markle-vel Amerikába költözött. Az idős uralkodónak azóta arra sem volt lehetősége, hogy találkozzon a két kisunokájával, akik szintén Amerikában élnek.
A Mirror számolt be róla, hogy a két családtag utoljára 2024 februárjában találkozott egymással, azóta egyszer sem sikerült személyesen összefutniuk egymással, még akkor sem, amikor mindössze néhány kilométerre tartózkodtak egymástól idén májusban Londonban. Miközben a fél világ arra vár, hogy kibéküljön egymással Károly és a kisebbik fia, addig Katie Nicholl a királyi család szakértője kifejezte aggályait a találkozóval kapcsolatban:
Szerintem Károly királynak nagy félelmei vannak ezzel a találkozóval kapcsolatban. Szerintem azért nem beszél szívesen Harryvel, mert bármit mondana neki, azt hamarosan visszahallaná a médiában. Ne feledkezzünk meg róla, hogy Harry, az apja és a testvére Vilmos herceg bensőséges beszélgetéseit is megosztotta a nyilvánossággal az interjúi során. Ráadásul az edinburgh-i herceg temetésének részleteit a tékozló herceg megírta a Spare (Maradék) című könyvében is. Károly nem bízik már Harryben, most a fiú oldalán pattog a labda, hogy visszatudja-e szerezni az apja bizalmát.
- zárta sorait a szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.