Kész szappanopera a Cyrus család magánélete az elmúlt években. Minden azzal kezdődött, hogy Miley Cyrus mindössze két évnyi házasság után elvált Liam Hemsworth-től 2020-ban. A viharos szakításuk, majd az énekesnő ezt követő rövid kapcsolatai évekig foglalkoztatta a bulvársajtót, azonban 2022-ben tettek róla a szülei, hogy ők kerüljenek a középpontba. Billy Ray Cyrus, és a felesége Tish Cyrus ugyanis ledobta az atomot, amikor bejelentette, hogy 19 évnyi házasság után elválnak egymástól. Ráadásul kiderült, hogy egy harmadik fél miatt ment tönkre a kapcsolatuk.

Forrás: AFP
Miley Cyrus szülei többször is szakítottak, mire elváltak egymástól
A fiatal énekesnő előtt nem sok jó példa volt a családjában arról, hogy hogyan kell egy tartós és érzelemdús kapcsolatot fenntartani, ugyanis a szülei négyszer is szakítottak egymással a 2000-es években, mire eljutottak arra a pontra, hogy 2022-ben két évnyi különélés után végleg elváltak egymástól. Ráadásul néhány hónappal később már mindkettejüknek új párja volt, Miley Cyrus anyukája például 2023-ban feleségül ment Dominic Purcellhez. Azonban ezután sem csitultak el a botrányok, Tish Cyrus ugyanis felrobbantotta a netet, amikor véletlenül kibökte, hogy az exférje megcsalta őt 2020-ban Liz Hurleyvel, azóta pedig össze is jött egymással a két szerető. Ezek után nem csodálkozunk, hogy miért nyilatkozta Miley Cyrus a héten azt, hogy a szülei hibája, hogy rossz a magánélete.
Miley és Tish is a rosszfiúkra bukik
Miley Cyrus a PageSixnek árulta el, hogy milyen randizási tanácsot adott neki kiskorában az édesanyja.
Anyám mindig azt mondta nekem, hogy válasszak egy igazi rosszfiút magamnak, mert ők a legdögösebbek. Hát ez nem bizonyult egy jó tanácsnak, és jó pár év kellett hozzá, hogy túl legyek rajtuk. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért jó, ha összetörik a szívemet, arra azt felelte, hogy így is úgyis szakítás lesz a vége, legalább addig láthattam egy k*baszottul dögös testet. A nehezebbik úton kellett megtanulnom, hogy amit anya tanított nekem, az nem járható.
- zárta sorait az énekesnő, aki jelenleg Maxx Morandoval kavar, aki egy nála 6 évvel fiatalabb feltörekvő zenész.


