Hónapokig tartó találgatások után júliusban Tom Cruise és Ana de Armas felvállalták, hogy együtt járnak. A két színészt akkor kézen fogva kapták lencsevégre egy vermonti kiruccanáson és mindenki arról beszélt, hogy odavannak egymásért. A bennfentesek már akkor azt suttogták, hogy Tom Cruise új kapcsolata hamarosan zátonyra futhat, méghozzá ugyanazért, amiért korábban Katie Holmesszal és Nicole Kidmannel és szétmentek, ez pedig a szcientológia. Egyelőre azonban egészen más probléma ütötte fel a fejét: úgy tudni, Ana de Armas rettenetesen féltékeny.
Barátaik szerint a 63 éves Tom Cruise őrülten szerelmes, de hiába, Ana de Armas nehezen tud együtt élni a színész múltjával. „Ana boldog, hogy Tommal lehet, de nem tud menekülni Nicole és Katie árnyéka elől. Valahányszor szóba kerül a nevük, kiborul. Állandóan hozzájuk hasonlítják, és ez elbizonytalanítja. Amitől a legjobban fél, az az, hogy csak egy újabb trófea Tom számára” – idézi a pár egyik barátját a Radaronline. Egy másik bennfentes szerint a helyzetet csak súlyosbította, amikor a rajongók észrevették, hogy Ana júliusban lájkolt egy posztot, amelyben Nicole Kidman külsejét gúnyolták. „Ragaszkodott hozzá, hogy véletlen volt, de ezt senki nem hiszi el neki” – tette hozzá a forrás. „Ami a legjobban nyugtalanította őket, az az volt, hogy Katie-nek tetszett egy bejegyzés Tom és Ana románcáról. Ana és Tom is hátborzongatónak találta ezt – úgy érezték, mintha Katie folyamatosan a kapcsolatuk alakulását figyelné. Ez feszültté tette Anát, és csak táplálta a féltékenységét” – nyilatkozta egy harmadik ismerősük.
„Tom tudja, hogyan kell az elején mindent megadni a másiknak; a magánrepülők, a luxus, az az érzés, mintha egy hollywoodi szerelmi történetben lennének. Katie-t ez anno magával ragadta, és most Ana is ugyanezt éli át. De akik már látták Tomot a kapcsolatai kezdetén, tudják, hogy a dolgok nagyon gyorsan elromolhatnak” – nyilatkozta Tom régi ismerőse. Egy másik forrás szerint Ana tud mindenről, amit korábbi felségei Cruise-ról pletykáltak, és ragaszkodik ahhoz, hogy ő más és másképp is kezeli a színészt, de azt azért bevallotta, hogy nehézségekkel küzd. „Egy mesés jövőről álmodik, bár a Tomhoz közel állók kételkednek abban, hogy az megvalósul” – vélekednek a bennfentesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.