Egymás ellenfelei lesznek: Kállay-Saunders és Tolvai Reni harcba száll

A Dal 2016 Tolvai Renáta Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szerelmesek eleve versenytársakként ismerkedtek meg egykor a Megasztárban, most pedig ha az elődöntőn versenyben maradnak, A Dal színpadán kell megküldeniük a továbbjutásért.

"Otthon nem is volt ez téma addig, amíg Reni dala be nem került a legjobb harmincba, ugyanis ő nem is tudta, hogy a kiadója benevezte" - mondta el a Blikknek az énekes, aki már egyszer megnyerte A Dalt és az Eurovíziós Dalfesztiválon is előkelő helyet szerzett.

"Mi jókat nevetünk ezen a helyzeten, hiszen számunkra ez nem harc, támogatjuk egymást, és szorítunk a másiknak" - tette hozzá Reni.

Fotó: Marton Szilvia - Origo

Sarka Kata: "Vannak dolgok, amiket az ember legszívesebben letagadna a múltjából. A férjemnek pont ilyen Antónia"http://www.life.hu/sztarok/20160122-sarka-kata-szerint-balint-antonia-kinos-hajdu-peternek.htmlEmlékeztek még az ominózus telefonbeszélgetésre, amely Sarka Kata és állítólag Bálint Antónia között zajlott? Toncsi állította, nem ő zaklatta Hajdúékat, az igazságügyi szakértő véleménye szerint pedig nagy valószínűséggel az egykori szépségkirálynő hangja hallható a felvételen. De hol tart most a már bíróságot is megjárt történet? TV + Sztárok--45 kilót fogyott a börtönben Lagzi Lajcsihttp://www.life.hu/sztarok/20160122-lagzi-lajcsi-45-kilot-fogyott-a-bortonben.htmlAhogy már írtunk róla, Galambos Lajos 4 hónapja nem láthatta feleségét, Bogit. A zenészt a börtönhónapok nagyon megviselik, amelynek látványos nyoma is van. TV + Sztárok--Még sincs Miamiban Berki és családja? - Onnan posztolt, de Magyarországon láttákhttp://www.life.hu/sztarok/20160119-berki-krisztian-miamiban-van-vagy-magyarorszagon.htmlTatabányán találkozott vele néhány követője, miközben a közösségi oldala szerint Miamiból posztol Berki Krisztián. TV + SztárokOrigoMáris keresik a szereplőket a Big Brotherből és ValóVilágból összegyúrt valóságshow-hozhttp://www.life.hu/sztarok/20160116-maris-keresik-a-szereploket-a-big-brotherbol-es-valovilagbol-osszegyurt-valosagshow-hoz-az-rtl-2re.html Az RTL hatalmas durranásnak szánja a két ismert valóságshow házasításából megszülető harmadik műsort, a szereplőket pedig máris elkezdték keresni. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoKirály Viktor: "Előttem a cél, nem állok meg"http://www.life.hu/sztarok/20160116-kiraly-viktor-aki-bejutott-az-amerikai-voice-elo-musoraba-magyarorszagon-van.htmlEgy hónapot tölt majd itthon az énekes, majd utazik vissza Amerikába, ugyanis a Voice után ott is nagyon sok felkérése van. TV + SztárokOrigoÚjra elveszett családtagokat keres Liluhttp://www.life.hu/sztarok/20160109-a-keresem-a-csaladom-musor-uj-reszeit-forgatja-az-rtl-klubra-lilu.htmlA Keresem a családom című műsor arca Lilu a Facebookját tette közzé, időn újra forog a műsor. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.