Nicole Kidman férjének dala az orális szexről szól

Forrás: AFP/Rick Diamond -
orális szex dal Nicole Kidman énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nicole Kidman férje, Keith Urban egy olyan lendületes kis nótával rukkolt elő, ami garantálja, hogy még az is felkapja rá a fejét, akit ez egyáltalán nem érdekel. A dal ugyanis az orális szexről szól, ami valljuk be; egészen a Mariana-árok mélységeibe ránt minket.

A dalt, melynek címe Falling, azaz Esés, az American Idol egyik énekese Trent Harmon adta elő, de a szöveget nem ő, hanem a zsűri egyik tagja, aki egyben Nicole Kidman férje, Keith Urban írta.

Keith Urban furcsa dalokat ír, ha elragadja az ihlet Forrás: AFP/Rick Diamond

Rossz, aki rosszra gondol, mindenesetre íme, egy pár sor a szövegből: "Tudom, hogy akarod, ezért letérdelek, itt vagyok, hogy örömöt szerezzek neked!"

Az énekes azzal magyarázta az esetet, hogy csak pár órával a show fináléja előtt kapta meg a szöveget. Az üggyel kapcsolatban Keith Urban szóvívőjét is megkeresték,

ám eddig még nem nyilatkoztak.

Végezetül pedig itt a dal másik figyelemreméltó sora, ezzel búcsúzunk: "Beletúrsz a hajamba, miközben azt mondod, lassítsak!"

Coco Austin melleinél csak a pocakja nagyobbhttp://www.life.hu/sztarok/20160509-coco-austin-pocakja-es-mellbimboi-is-megkuzdottek-a-szexi-kontosevel.htmlCoco Austint főleg a meztelenkedős képei tették ismertté, és ezen újdonsült anyaként sem kíván változtatni. Anyák Napja alkalmából például egy elég merész kismama fotóval kedveskedett rajongóinak. TV + SztárokAFPRakonczai Imre új lemezzel rukkolt előhttp://www.life.hu/sztarok/20160506-rakonczai-imre-uj-lemezzel-rukkolt-elo.htmlElkaptuk Rakoncai Imrét egy pár kérdés erejéig. A zenész elárulta, hogy nemsokára megjelenik a harmadik nagylemeze, amely számtalan meglepetést tartogat. TV + SztárokOrigoMicsoda? Macaulay Culkin piros körmökkel sétálgatott New Yorkbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160509-macaulay-culkin-divatot-teremtett-szerinte-a-piros-koromlakk-es-a-cigaretta-is-meno.htmlA 35 éves Macaulay Culkint nemrég New York utcáin kapták lencsevégre, de nem is akárhogyan: piros körömlakkal dobta fel a szürke szettjét...Nos, nincs mit tenni, Culkin is a trendi szín áldozata lett. TV + SztárokOrigoCharlie Sheen túl messzire ment - Lehet, hogy apja támogatását is elveszíti?http://www.life.hu/sztarok/20160426-charlie-sheen-tul-messzire-ment-es-lehet-hogy-apja-martin-sheen-tamogatasat-is-elvesziti.htmlCharlie Sheen édesapja rendkívül büszke volt fiára a bátorságáért, amikor az bevallotta, hogy HIV-pozitív. Martin Sheen teljes mértékben támogatta, legalábbis eddig. Úgy tűnik, hogy most elszakadt nála a cérna. TV + Sztárok--Kelly Rohrbach megmutatta hogy fest Pamela Anderson piros fürdőruhájábanhttp://www.life.hu/sztarok/20160504-kelly-rohrbach-megmutatta-hogyan-fest-pamela-anderson-piros-furdoruhajaban.htmlA modellkedésben és színészetben is jártas Kelly Rohrbach az új Baywatch-film egyik legfontosabb szereplője, ő ugyanis Pamela Anderson utódja. Nemrég pedig megmutatta hogyan is fest a híres piros fürdőruhában. TV + SztárokOrigoKate Upton jegygyűrűje is megjelent az év partijánhttp://www.life.hu/sztarok/20160503-kate-upton-ferjhez-megy-a-jegygyuruje-is-megjelent-a-met-galan.htmlAz év egyik legfontosabb eseményének számító Met gálán minden sztár mutatott valamit. Itt van például Kate Upton, akinél csak a jegygyűrűje ragyogott szebben. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.