Gönczi Gábor: "Néhány hét múlva már a kezünkben tarthatjuk"

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Gönczi Gábor TV2 műsorvezető műsorvezetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyven éven keresztül nagyon hitt az állandóságban, de olyan ajánlatot kapott, amit nem akart visszautasítani. Forgatott Dél-Afrikától Brazíliáig, Malajziától Dubajon keresztül Chiléig, de most úgy érzi, a helyén van – még úgy is, hogy nem ez élete legnyugodtabb szakasza. Készül az apás szülésre, és kevesebb koncertet vállal eztán. Gönczi Gábor az Origónak nyilatkozott.

Az életemnek egészen a fél évvel ezelőttig tartó időszakában, negyven éven keresztül nagyon hittem az állandóságban. Való igaz, hogy az elmúlt fél év rengeteg változást hozott, és bár sokan, sokszor mondták, hogy a változás jó, én sokáig nem hittem benne. Stabilitásfüggő voltam, de meg kellett éreznem a változás jelentőségét. El kellett gondolkodnom azon, hogy vajon rendben lesz-e úgy, hogy én egész életemben ugyanazt csinálom. Nagyon büszke voltam rá, hogy huszonöt éve ugyanabban a zenekarban zenélek, és húsz éve ugyanarról a műsorról szól az életem, de

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Életem legnagyobb ajándékának tartom, hogy apa leszek. Beszélhetünk munkáról, zenéről, színpadi élményekről, vagy épp nézettségről, de azt gondolom, az élet értelme a család. Nagyon régóta szerettem volna gyermeket, de

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szinte mindenkit ismerek a szakmában, a legtöbb újságíróval biztosan dolgoztam már együtt valamin. Meg tudom beszélni a kollégákkal, hogy meddig szeretnék elmenni, mennyit szeretnék elmesélni a magánéletemről, vagy hogy éppen nem szeretnék mondani semmit. Eddig mindent jól kezeltünk a sajtóval, beleértve életem legnehezebb időszakát is.

Nincs titok ebben, el fogom mesélni, ha megszületik a gyermekünk, és ha már ott tartunk, hogy feldolgoztuk az új élethelyzetet, akkor attól sem zárkózom el, hogy színre lépjünk hármasban, de ez jóval a szülés után lesz. Először szeretnénk megteremteni az otthoni intim közegünket, bízom benne, hogy közös életünk legszebb időszaka következik.

Az Origó teljes interjúját Gönczi Gáborral itt érheted el.

Pokorny Lia: "Kiégett nő lett belőlem"http://www.life.hu/sztarok/20160916-pokorny-lia-interju-prostitualtat-alakit-legujabb-filmjeben-oszinte-vallomas-a-sztartol.htmlAz ország egyik legnépszerűbb színésznője merész szerepre vállalkozott: következő filmjében egy prostituáltat alakít. Persze ne sarkítsuk le ilyen egyszerűen ezt a történetet, hiszen a történet lényege nem is maga szex, hanem az élettel járó kemény feladatok. A szerepről, és kicsit a magánéletről is szó esett a legutóbbi beszélgetünk során. TV + SztárokOrigoMegvan a Nyerő páros újabb kieső sztárpárjahttp://www.life.hu/sztarok/20160916-a-nyero-paros-mai-adasabol-kiraly-peti-es-kovacs-dori-tavozott-oket-szavaztak-ki-a-tobbiek.htmlA veszélyzónába Dóri és Peti, illetve Zsófi és Zsolti kerültek, mivel Zsófiék gyűjtötték a legkevesebb pénzt az 5 napos játékfolyamatban, a közös játékon pedig Dóri és Peti teljesített a leggyengébben. TV + SztárokOrigoHoppá! Miley Cyrus megcsalta a vőlegényét? http://www.life.hu/sztarok/20160916-miley-cyrus-szakitas-kozeli-allapotban-van-liam-hemsworth-kiakadt-a-megcsalas-miatt.htmlMiley Cyrus és Liam Hemsworth kapcsolata felett egyre több a viharfelhő, melyben a hírek szerint nagy szerepet játszanak az exek. TV + Sztárok--Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolata a végéhez közeledikhttp://www.life.hu/sztarok/20160916-angelina-jolie-es-brad-pitt-eltavolodtak-egymastol.htmlAlig két éve házasodott össze Angelina Jolie és Brad Pitt, a szerelmük máris zátonyra futott. Közel 10 év együttélés és 6 gyerek mellett úgy tűnik a sztárpár kapcsolata a végéhez közeleik. TV + Sztárok--Megmutatta formás melleit Michelle Rodriguez: fotó! http://www.life.hu/sztarok/20160916-michelle-rodriguez-mellei-igy-mutatta-meg-kebleit-a-vilagsztar-foto.htmlA színésznővel kapcsolatban eddig is tudtuk, hogy kemény csaj, ám a legújabb fotójával minket is sokkolt. TV + Sztárok--Balog Brigi a veszélyzónában küzdhet a bennmaradásáérthttp://www.life.hu/sztarok/20160916-balog-brigit-kuldte-a-veszelyzonaba-a-zsuri-87-ponttal.htmlA Star Academy versenyzőjére csütörtök este húzták rá a vizes lepedőt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.