plasztikai műtét mell fogyás Molnár Anikó kebel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyedszer feküdt kés alá Molnár Anikó. Az utóbbi időben rengeteget fogyott, így újra meg kellett műttetnie kebleit. Úgy látja, remekül sikerült a beavatkozás. 

„27 kilót fogytam az elmúlt hónapokban, sajnos sok helyen megereszkedett a bőröm, főleg a mellem környékén” – kezdte a Borsnak Molnár Anikó, aki három héttel a plasztikai beavatkozás után már kötés nélkül is megnézhette új kebleit. Negyedszer feküdt kés alá a szebb és feszesebb formák reményében.

A műtét utáni napokban voltak fájdalmai, de gyorsan elmúlt, az eredménnyel pedig nagyon elégedett. „Három héttel a műtét után kirobbanó formában érzem magam. Semmi fájdalmam nincs, a melleim pedig elképesztően szépre sikerültek. A napokban voltam varratszedésen, akkor nézhettem meg először, és el kell mondjam, hogy teljesen elvarázsolt a látvány. A doki mesterművet alkotott, nem tudok más jelzőt használni erre” – fogalmazott Molnár Anikó.

Molnár Anikó elégedett kebleivel Molnár Anikó - Instagram

Azt is elárulta, nemcsak a műtét eredménye miatt ilyen vidám, a magánéletében is minden rendben van. „Boldog vagyok, hogy lefogytam, hogy szövődmények nélkül megúsztam a műtétet, és a magánéletem is rendben van” – mondta Molnár Anikó.

Miley Cyrus durván beterpesztett - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190703-miley-cyrus-durvan-beterpesztett.htmlMiley Cyrus csendes, visszafogott időszaka véget ért. Az énekesnő melltartó nélküli koncertezése után most egy hatalmas terpesztést mutatott Instagrammon.TV + SztárokOrigoMary Zsuzsi énekesnőt 4 év börtönre ítélték a nyilvánosságra hozott dokumentumok szerinthttp://www.life.hu/sztarok/20190703-mary-zsuzsi-enekesnot-4-ev-bortonre-iteltek-a-nyilvanossagra-hozott-dokumentumok-szerint.htmlMeglepő iratot hozott nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Kiderül belőle, hogy Mary Zsuzsi énekesnőt és volt férjét, Dobos Attila zeneszerzőt négy év börtönre ítélték, amiért disszidáltak. A férfi most elmondta, mi is történt valójában. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsát házassága miatt bántják a kommentelőkhttp://www.life.hu/sztarok/20190703-demcsak-zsuzsat-hazassaga-miatt-bantjak-a-kommentelok.htmlDemcsák Zsuzsa házasságát nem értik a rajongói, ki is kezdték miatta az egykori műsorvezetőt. TV + SztárokOrigoPalvin Barbara újra elhagyta Magyarországothttp://www.life.hu/sztarok/20190702-palvin-barbara-ujra-elhagyta-magyarorszagot.htmlEgy hihetetlenül aranyos képpel búcsúzott otthonától Palvin Barbara, aki nagy titokban érkezett meg az egyik hazai fesztiválra. TV + Sztárok--Valakinek szúrta a szemét Cinthya Dictator autója, ezt művelte velehttp://www.life.hu/sztarok/20190702-valakinek-szurta-a-szemet-cinthya-dictator-autoja-ezt-muvelte-vele.htmlCinthya Dictator utcán parkoló autója szúrt szemet valakinek, egy alkalommal leköpték, most pedig meg is rongálták a járművet. TV + Sztárok--Kim Kardashian megmutatta, hogyan tünteti el a pikkelysömör nyomaithttp://www.life.hu/sztarok/20190702-kim-kardashian-megmutatta-hogyan-tunteti-el-a-pikkelysomor-nyomait.htmlKevesen tudják, hogy a mindig kifogástalan külsejű sztár, Kim Kardashian komoly betegséggel küzd. Most közösségi oldalán megmutatta, hogy milyen nyomokat hagy a testén a pikkelysömör. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.