A jósnő szerint Kiszel Tünde férfi lehetett előző életében

Kiszel Tünde FEM3 Fem3Café jósnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Radics Ágnes jósnő a FEM3 Café műsorában arról beszélt, hogy mi várható idén Kiszel Tünde és a lánya életében. Olyasmi is elhangzott, amitől leesett a naptárdíva álla. 

Tünde elmondta, hogy neki sok mindent el kell engednie ebben az évben: álbarátok, akiket barátnak hitt, de csalódott bennük. A naptárdíva a vágyairól is mesélt: szeretne még több időt együtt tölteni a szeretteivel, de a bakancslistáján a minél több utazás is rajta van.

Radics Ágnes úgy véli, Tündének új alapra kell helyeznie az életét, de ez az év az ingatlan-adásvételre is alkalmas, sőt a párkapcsolati megújulásra is kiváló. A jósnő a kártya segítségét kérte, hogy belelessen Tünde jövőjébe: "Sorsszerűen jön egy szerelem, de nem a végleges" – mondta, és hozzátette, Donatellának viszont nagy szerelem kezdődik az életében.

Ágnes szerint Tündének az nehezíti a társtalálását, hogy nehezen néz fel egy férfira, a hódolók, lovagok nem varázsolják el, nehéz őt lenyűgözni – sármos, jólelkű férfira vágyik, aki hűséges, megbízható. A jósnő azt is felvetette, elképzelhető, hogy a naptárdíva férfi volt előző életében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.