ByTheWay: "A legfontosabb, hogy menjünk az álmaink felé"

2014.06.05. 08:00

Június 22-én nagykoncertjük lesz a Barba Negrában. A 2013-as X-Faktor második helyezettje, az eddigi legeredményesebb csapat, akik azt hiszem, igazi nyertesek. És bár felmerült bennem, hogy talán egész más lesz róluk a benyomásom, mint lélekmentorként a verseny alatt - végül is megnyugodhattam, és együtt mosolyogtam velük. (Ja, és öröm volt újra megölelni őket!)

Eszembe jutott, ahogy sugdolóztunk, beszélgettünk még az X-Faktor kulisszái mögött. Fent és lent... Na, megcsípjelek benneteket? Mennyire más most!

Sziki: Az a furcsa, hogy nem furcsa. Annyira jó, hogy azt csináljuk, amit szeretünk! Még többet zenélünk, és most már nem kell arra koncentrálnom, hogy valamit dolgoznom kell, hanem a zene lehet a munka és az életem.

Bence: Az én életemben sok minden másként alakulhatott volna, de összeteszem a két kezem azért, ami most van! Sziki előnyben van, hiszen neki van már három diplomája. Én is szeretnék majd elvégezni valamit, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, de az a jövő zenéje lesz. Most a saját zenénkért dolgozunk, tanulunk és fejlesztjük magunkat.

Ya Ou: Azt érzem, hogy napról napra folyamatosan lépkedünk előre, és közben abban merülhetünk el, amit szeretünk.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Nagyon szigorúan be van osztva az életetek, hisz havonta legalább 30 fellépésetek van. Olivér, emlékeim szerint veled jókat lehetett álmodozni… Hogy tűröd az órarendet?

Oli: Az órarend hasznos, hiszen az ember meg tudja határozni azt is, hogy mikor van ideje álmodni… De viccet félretéve, teljesen jó, mert be tudjuk osztani a napokat úgy, hogy mindenre jusson idő. A legfontosabb, hogy menjünk az álmaink felé.

Bence: Az X-Faktorba óráról órára tudtuk, hogy mikor, hol, mit kell csinálnunk. Amikor véget ért, őszintén szólva, először kicsit szét is estünk. Kicsúszott az idő a kezünk közül. De mostanra már beletanultunk ebbe az egészbe, és igyekszünk egymáshoz is igazodni. Én egész életemben énekes szerettem volna lenni. Értek csalódások, volt, hogy mellékvágányra futottam, mikor még úgy gondoltam, hogy közgazdásznak és borásznak jobb leszek. Nagyon sokat próbálkoztam a zenei szakmával, és mielőtt nem találkoztam a srácokkal, valahogy nem akart sikerülni. Ezért jó ez az egész. Szerintem mindenki ugyanígy van ezzel. Külön-külön nem jött össze, de mindenkiben van egy kicsi plusz, amitől együtt működik.

Mi az a kicsi plusz?

Bence: Szerintem én tehetséges vagyok a zenében, de nem annyira jó a megjelenésem, és a személyiségem sem annyira eladható.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Ezt szomorúan mondod?

Bence: Nem! Azért nem, mert bennük megvan. Tényleg azért jó ezt az egészet csinálni, mert összeadódnak a dolgok. Mindenkiből az, ami benne jó.

Sziki: Bencének olyan hangja van, amilyen kevés van az országban. Az ő plusza ez. Olivér személyisége megragadja az embereket. Ya Ou nagyon képzett zeneileg, és a külseje is olyan, ami hat. Nekem meg ott a szorgalmam, a kitartásom, és képes vagyok összerántani őket, ha szétesnének. Kicsit olyan, mintha a bátyjuk lennék. Idősebb is vagyok náluk, és ezért a gyakorlati zenei tapasztalatom is több.

Ya Ou: Érdekes, azt vettem észre - és ezt még a srácoknak sem meséltem -, hogy én mindenkiben megtalálom a saját magam arcát, pedig nagyon mások vagyunk. Bencével egymásra hangolódtunk, mert mind a ketten vidéki neveltetésű srácok vagyunk. Szikivel bele tudok feledkezni a munkába, és azt se vesszük észre, hogy már öt óra eltelt. Olivérrel pedig úgy tudunk hülyéskedni, viccelődni, hogy teljesen felszabadultnak érzem magam, és ha visszagondolok a közös perceinkre, rögtön elmosolyodok.

Sziki: Olivér mindenkin lazít!

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Olivér, neked mi jut eszedbe a különbözőségek kapcsán, ha a többiekre nézel?

Oli: Szikinek most marha jó lett a haja!

Sziki: Láttam, hogy figyeled egy ideje...

Olivér, annyira csodálkoztam volna, ha nem vicceled el és nem nevetteted meg a csapatot!

Oli: Ez mindig jó móka!

Kérlek...

Oli: Az emberek azt látják, hogy ott a színpadon négy srác - de nem ismerik a hátteret. A különbségek már elhangzottak, de szerintem nagyon fontos az az azonosság, hogy itt mindenki "ember". Senki nem hiszi magáról, hogy olyat csinált, amitől bárkinek el kell dobnia magát. Manapság divat ítélkezni, gonoszkodni a másikkal - mi nem tesszük ezt. Mindannyian jó szándékúak vagyunk. Ebben egység van a csapatban, és ezért is jó benne lenni. Biztonságérzetet ad.

Elveket megfogalmazni könnyű, de azért egyfolytában együttműködni nyilván nem megy zökkenőmentesen. Négy karakter - négy dudás...

Sziki: Bármelyik családban előfordul veszekedés, de többnyire gyorsan le tudjuk rendezni. Én vagyok a legrobbanékonyabb. Nagyon gyorsan fel tudom húzni magam, viszont gyorsan le is higgadok.

Oli: Ezért van a hátizsákomban mindig rántott hús. Hogy megdobálhassuk vele Szikit!

Sziki: Igen, az éhség nagyon ki tud készíteni...

Bence: Ha Sziki nem eszik, akkor vállalhatatlan!

Sziki: Bármikor, amikor mérges vagyok, Bence hozzám vágja, hogy biztos éhes vagyok, pedig nem mindig az éhségtől vagyok ideges!

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Csipkelődtök nevetgélve! És Bence?

Oli: Ő a leglazább. Ha el is tér a véleménye, inkább véget vet a vitának.

Bence: Én elkerülöm a konfliktust, mert egyszerűen utálom. Csak energiát vesz el. Ha nem világrengető dolgokról van szó, és nekem ettől nem lesz nagyon-nagyon rossz, akkor inkább hagyom...

Ya Ou: Én átmenet vagyok Sziki és Bence között. Van, hogy vitáznék, csak abban az adott pillanatban nem mindig jut eszembe egy igazán meggyőző érv... Még nem elég kifinomult a szókincsem. Pedig egy találó szó annyira hatásos tud lenni!

Bence: De azért a végén meg szoktuk találni a közös pontot.

Ya Ou: Persze, egy 10 perces néma csend után!

Oli: Ők hárman művészek. Én általában üzletileg nézem az egészet. Így aztán van úgy, hogy 1 a 3 ellen megyek, ami elég esélytelen. De azért is jó ez az egész, mert mindenki másképp gondolkodik, és a végére mégis csak összerakunk egy kerek történetet. Amitől az egész ByTheWay lesz.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Hogy könnyebb? Gondolkodtam ezen. Ha barátok vagytok, vagy ha nem... De ha érzelmileg benne vagy egy helyzetben, akkor nem biztos, hogy az az egyszerűbb út...

Ya Ou: Én is eljátszottam ezzel a gondolattal - vajon muszáj nekünk barátoknak lenni ahhoz, hogy jól menjen a csapat? És nyilván muszáj, viszont nehezebb is. Hiszen még egy problémával több. Mondják, hogy üzletben nincs barátság...

Sziki: ...a zenében viszont van!

Bence: Elengedhetetlen, hogy ne csak üzletileg és szakmailag legyünk egy hullámhosszon, hanem érzelmileg, emberileg is, mert ez érezhető a zenénkben, a színpadi megjelenésünkben. E nélkül szerintem nem működne. Kell, hogy számíthassunk egymásra.

Sziki: A csapat szó feltételezi, hogy a benne lévő emberek egymásba kapaszkodnak.

Oli: Pont attól más a BTW, hogy emberileg is együtt vagyunk. Azt visszük a színpadra, akik mi vagyunk. Nem mutatunk mást, és nem is akarunk. Ahogy a nemrégiben megrendezett B the First tehetségkutatón versenyző sulizenekaroknak is tanácsoltuk.

Sokkal érettebben fogalmaztok. Magatok is észreveszitek a változást?

Sziki: Megtanultam elengedni a problémák egy részét. Nagyobb lett az önbizalmam attól, hogy érzem, sokan szeretnek, kíváncsiak ránk, és megbecsülik, amit csinálunk.

Oli: Ez a színpadon is látszik. Már nem arra figyel, hogy ki mit gondol, hanem jól érzi magát. Ki tud kapcsolni.

Bence: Önállóbb lettem és nekem is sokat fejlődött az önbizalmam. De nagyon odafigyelek arra, hogy sose tűnjek nagyképűnek.

Sziki: Tudod, miben fejlődtél sokat, Bence? Sokkal jobban tudsz fókuszálni. Még mindig előfordul, hogy elalszol munka közben, de már jóval ritkábban. Persze tény, hogy ő tanul meg mindent a leggyorsabban, és amíg a többiek még gyakorolnak - ő lepihen.

Bence: Nekem a nap felénél szükségem van erre! Minden körülmények között el tudok aludni.

Oli: Erről van is egy csomó fotó az interneten.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Ya Ou, téged egy nagyon érzékeny srácnak ismertelek meg. Talán veszélyesen nyitottnak is.

Ya Ou: Ez az egyik erényem, ami nem tudom, jó-e, sok mindent a lelkemre veszek. Főleg azokkal kapcsolatban, akiket szeretek. Ezért sem szeretek vitázni, mert az kétszer rosszabbul esik a lelkemnek, mint amennyire fontos a büszkeségemnek. Ebből a szempontból nem sokat változtam, viszont azt hiszem, bölcsebb lettem a srácok által. Annyi mindenen megyünk át együtt napról napra, hétről hétre. Azt vettem észre, hogy jóval többet gondolkozom, mielőtt véleményt mondanék bármiről. Nagy példaképem az édesapám, aki keveset beszél, viszont amikor megszólal, akkor annak súlya van. Én ebben fejlődtem a legtöbbet, és haladok is tovább.

Oli: Én nem voltam túlságosan szociális alkat soha, bár nem így tűnik. Most viszont a bizalmamba fogadtam három embert. Ez nagy dolog. Mindenkivel elvagyok, de van egy határ. És most itt van három ember, akik az igazi arcomat is láthatják.

Ahol van fény, ott van árnyék… Mi a legnehezebb a hétköznapokban?

Oli: Minél jobban szeretnek, annál többen utálnak is. Sokan nem tudnak örülni a másik sikerének. Szeretnénk, ha elfogadóbb, toleránsabb lenne mindenki, és ha nem lenne ennyi negativitás.

Ezért találtátok ki a mosolynapot?

Sziki: Igen. Ez a gesztusokról szól. Ha valaki szomorú és rámosolyogsz, jó esély van rá, hogy visszamosolyog rád.

A metrón utazva nem mosolyokat látok…

Oli: Ebből indult az egész. Egy metrós utazásból. Minden hónap 18-án tartjuk a mosolynapot. Azt kérjük, hogy mindenki csináljon bármi jó gesztust, vegye föl videóra, és küldje el nekünk.

Sziki: Próbáljuk jutalmazni, és ezzel ösztönözni őket. Hátha rájönnek, hogy egy jó cselekedet örömet okoz! Nemcsak annak, aki kapja, hanem annak is, aki adja.

Oli: Volt egy csapat, akik húsvét alkalmával tojásokat festettek, ajándékot készítettek és elmentek az öregek otthonába. Egy másik feleslegessé vált ruhákat vitt egy árvaházba. Apróság, ami csak egy picike energiánkba kerül, és lehet, hogy a másik ember napjának a legszebb pontja lesz. Elmesélték, hogy nekik is olyan jó érzés volt! Persze van, aki azt mondja - ennek mi értelme van? Nem fogjuk tudni megváltoztatni pikk-pakk a világot. Mindig azt válaszoljuk, hogy az a generáció, amelyik most mögöttünk áll, ha elsajátítja ezt a filozófiát, akkor majd továbbadhatja az utánunk jövőknek. Így változtathatunk szépen, lassan a környezetünkön és magunkon. Persze csak akkor, ha kitartóan megyünk ezen az úton.

Példaképnek lenni felelősség!

Oli: Amit mondtam már neked - lehet, hogy véletleneken múlt, de a miénk egy jó emberekből álló csapat. És igyekszünk a jót szolgálni. Mindenkinek kell, hogy legyen egy célja, küldetése az életben. Ha nincs, akkor az ember elveszettnek érzi magát, összevissza kapkod, csapkod, és nem tudja, merre menjen. És gyakran hajlamos elpazarolni egy egész életet úgy, hogy semmit sem csinált. Aztán majd 60 évesen és talán megbánásokkal telve egyszer csak elalszik, és nem kel fel soha többet. Azt gondolom, hogyha jó célokat szolgálunk az életünkben, akkor majd büszkén tekinthetünk vissza mindarra, amit átéltünk.

 

Szily NórakoncertszeretetfigyelemX-Faktor 2013ByTheWay