Lélekbúvár: Társkeresés - Szily Nóra műsora

2016.02.18. 10:03

Adatok a közelmúltból: Majd’ kétmillió ember él egyedül Magyarországon. Az utóbbi tíz évben harminc százalékkal lett több az egyszemélyes háztartások aránya, harmincas éveikben járók két és félszer, ötvenesek másfélszer annyian élnek egyedül. A magány megbetegít , az ember társas lény – olvasom gyakran. Hogyan keresünk? Miként találjunk társat? Kánya Kata közel húsz éve ad életvezetési tanácsokat, Sándor András pedig nemrég megjelent könyvében az internetes társkeresésre fókuszált, női történeteket összegyűjtve. Velük gondolkodtunk együtt a témáról a Lélekbúvárban. 

Engem sokkoltak az adatok.

KK: Ezek a számok teljesen érthetők. A fogyasztói társadalomnak az egyedülálló ember a jó. Ha egy házaspár ül a szobában, pontosan ugyanannyi a villanyszámla, mintha egyedül van valaki. Az egyszemélyes háztartásból dobják ki a legtöbb élelmiszert, hiszen ha nem eszi meg, nem fogyasztja el senki más. És így tovább… Az üzenet, hogy „vásárolj, valamint ha megvetted és elromlott, akkor ne javíttasd meg, hanem dobd ki, mert jön az új, a trendi, a multifunkciós, a szuperintelligens, amivel neked majd sokkal jobb lesz!” – szépen átszűrődik az emberek magánéletébe.

Kánya Kata, Szily Nóra és Sándor AndrásFotó: Margitay Klára/Life.hu

Lecserélni kell és nem megjavítani?

KK: Ha az emberek annyi energiát fordítanának a meglévő kapcsolatuk megjavítására, mint egy új létrehozására, akkor nem végződne a házasságok 54 százaléka válással.

Tudják a társkereső emberek, hogy igazán kit keresnek? András, a könyvedet olvasva gyakran éreztem, hogy inkább sodródnak.

SA: Az elmúlt öt év során körülbelül kétszáz hölggyel beszélgettem. Az a tapasztalatom, hogy mindenki szeretetre vágyik, és a nagy Ő-t várja. És amikor megkérdeztem, hogy milyen a nagy Ő, akkor a fele tudta, a másik fele nem.

KK: Azt gondolom, hogy az tud könnyebben társat találni, aki nem tudja… Egy embert annyi mindenért lehet szeretni! Nézzük női szemmel. Az egyik mérhetetlenül szórakoztató és isteni vele az élet, a másik mellett úgy érzem, hogy semmi bajom nem történhet, mert olyan biztonságot áraszt – és sorolhatnám… Épp ezért nem azt kellene meghatározni, hogy kit keresek. Azt kell pontosan tudni – én ezt szoktam kérni a társkeresőimtől – hogy jól gondolja végig azt a négy-öt dolgot, amiben nem tud kompromisszumot kötni. Ha rendelkezem némi önismerettel, és tudom magamról, hogy nem bírom elviselni a piros pulóvert – csak hogy egy komolytalan példát hozzak – akkor, ha végre jön egy nagyon helyes pali piros pulóverben, akkor tudjam azt mondani, hogy köszönöm szépen, ne haragudjon, de nem!

Az általad összegyűjtött történetekben a nők gyakran belecsúsztak a folytatásba, holott már az elején látszott a „piros pulóver”…

SA: … mert esélyt adnak. Hátha! Idővel talán majd leveti azt a piros pulóvert és nem veszi fel többet.

KK: Egy barátnőm fogalmazta meg nagyon jól: „annyira szerelmes vagyok, csak meg kéne találni, hogy kibe!” Tehát amikor jön végre valaki, akire rá lehet aggatni a díszeket, hajlamosak vagyunk rápakolni – ott van a szerelmem tárgya, és aztán eltelik valamennyi idő, és egyszer csak azt mondom – de megváltozott…

Miközben…

KK: … csak leestek róla a díszek.

Ezt a díszítést te is tapasztaltad?

SA: Abszolút, sőt! Nem szeretném spirituális irányba elvinni a beszélgetést, de sokan éltek a hölgyek közül a ma nagyon divatos „Írd össze a céljaidat, vágyaidat…” módszerével. Megszámoltam, huszonhét hölgy mondta azt, hogy konkrétan leírta hogyan nézzen ki az ideális, a nagy Ő, és a fele be is jött. Megmutatták a fényképeket. Elmondták, hogy harminc nap az átlagos „teremtési idő”…

Kata, ehhez képest azt hangsúlyoztad, hogy fontosabb tudni, hogy az ember mit nem szeretne. Jó lenne néhány praktikus tanácsot megfogalmazni, hogy valaki a beszélgetésünk nyomán elgondolkozhasson azon, milyen lépéseket tegyen.

KK: Az első és a legfontosabb – a lezárt múlt. Mert mindegy, hogy a volt partnerem felé pozitív vagy negatív érzelemmel viseltetek. Ha a két kezemben tartok valamit, és te nyújtod felém a Koh-I-Noor gyémántot, nem tudom megfogni. Tehát bármifajta érzelemmel kötődöm még visszafelé, akkor nem leszek képes száz százalékosan, tisztán, őszintén belemenni egy új kapcsolatba.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Arra utalsz, hogy az emberek a még nyitott sebükre keresnek gyógyírt?

KK: Olyan is előfordul, de azt nem szoktam engedni. Akik eljönnek és például azt mondják, hogy én most nagyon akarok valakit, mert nyolc napja, amikor elváltam elhatároztam… Ekkor felmerül a kérdés, nincs ez kicsit korán?

SA: Olyan is van, hogy még el sem válnak, és a kapcsolatból kezdenek keresni.

KK: Hozzám nem jöhet a „majd ha lesz valakim elválok” történettel senki.

SA: Sok hölggyel találkoztam, akik az interjú során árulták el, hogy még férjnél vannak, és úgy keresik a kilépés lehetőségét, hogy valakit találnak, akiért majd érdemes lesz. Hogy majd jön a harmadik és kihúzza.

Szerintem a lélektani törvényszerűségeket nem lehet megkerülni. A múltat le kell zárni, meggyászolni, és alkalmassá kell válni arra, hogy megérkezzünk a túlpartra. Ahogy te mondtad, Kata.

KK: Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy fordítsuk meg a dolgot, tessék szépen hazamenni, eldönteni, hogy elválni vagy nem - és ha a válasz igen, akkor visszajönni. Mert ezek az emberek aztán mégsem válnak el. Ugyanis az történik – akár férfiről, akár nőről beszélünk, - hogy nagyon rosszul érzi magát abban a kapcsolatban. Ha ő nincs jól, akkor a társa sincs. A nő nem tud nő lenni, a férfi pedig férfi. Majd jön egy külső kapcsolat, ahol a szerető azt mondja neki, hogy te szép vagy, okos vagy, fantasztikus! És az illető egyszer csak elkezd férfivé vagy nővé válni, és otthon a társa rácsodálkozik, hogy mennyire megváltozott. Plusz megneszeli, hogy van valaki más is, akinek kell, mire felébred benne a tudat – „ő az enyém!”  Vagyis fel tud frissülni egy külső kapcsolattól a meglévő. Mondják, hogy a szerető vörös szőnyegen, hermelin palásttal és koronával érkezik, aztán a cselédlépcsőn távozik…

Azért nem gondolnám, hogy receptre ezt kellene felírni…

KK: Nem, csak ha kialakul, akkor többször ez a kifutása, mint ahányszor nem.

SA: Volt egy házaspár, akik úgy próbálták a házasságukat felpezsdíteni, hogy mind a ketten regisztráltak internetes társkeresőre. Beleláttak egymás regisztrációjába és azt mondták, hogy nekik bőven elég hogy látják, mennyi embernek kellenének még ők, hogyha külön lennének. De randevúkra nem mentek el.

Ez a virtuális frissítés?

SA: Igen, aztán a férfi megunta félév után, a nő a mai napig ott van, mert kinevezte magát a „férfi szívek doktorának”, és azzal a tapasztalattal, ahogy frissítette, megmentette a házasságát , tanácsokat ad a többieknek.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Te az interneten ismerkedőkkel beszélgettél, Kata személyesen találkozik velük, és a házasságból kikacsintgatókkal nem foglalkozik.

SA: Miután elküldöd őket, nem lehet, hogy regisztrálnak az interneten? Hisz nálad nem keresgélhetnek.

KK: Ez az egyik különbség az internetes és az offline iroda között. Az egyik, hogy regisztrálhatok egy negyvenes értelmiségi férfiként egy bárhonnan letöltött képpel, nem?

SA: Hát, hogyne.

KK: Az irodában meg ott ül velem szemben az illető a maga valójában.

Ahhoz hogy hozzád elmenjen valaki, át kell lépnie magában azt a gátat, hogy nehéz felvállalni a boldogtalanságot és segítséget kérni. Ennél könnyebbnek tűnik este 11-kor arc nélkül belépni egy internetes oldalra…

KK: Azt gondolom, hogy egyik sem ördögtől való. Az irodámban vannak olyanok, akik szemlesütve bevallják, hogy fent vannak egy internetes oldalon is, mire azt mondom, hogy nagyon helyes. Ott nyilván egy másfajta technikával kell keresni, és segítek nekik abban is, hogyan próbáljanak meg minél sikeresebbek lenni. Mert nekem az a célom, hogy ő társat találjon. Nekem mindegy, hogy hol. Én olyan vagyok a tagoknak, mint egy személyi tréner. Tehát minden bajával jöhet hozzám. Ha az interneten keres, felhívom a figyelmét arra, hogy néhány levélváltás után nagyon gyorsan találkozni kell.  

… különben bele lehet szeretni a mondatokba…

SA: Úgy van, és hamar létrejön a kötődés.

Képzelődéssel telhetnek el hetek. Fejben megalkothatunk valakit.

KK: Egyrészt ez a baj, hogy megteremt valakit, mert a klaviatúra mindent elbír, másrészt pedig nagyon sok ember virtuális életet él az internetes oldalakon. Valamiért alkalmatlan arra, hogy társat találjon, és ami neki megadatik, az a hosszú-hosszú levelezés.

SA: Vagy csak tetszik neki ez a fajta kettős élet.

Ha a te kétszázas merítésedet végiggondolod, milyen motivációkkal voltak fent a nők?

SA: Alapvetően mindenki keresi a másik felét, még azok is, akik folyamatosan egyalkalmas kapcsolatokba bonyolódnak.  Mert azt gondolják - mi van akkor, ha mégis ő az igazi?

KK: Én nem értem, mikor valaki azt mondja, hogy „én csak komoly kapcsolatot akarok”. Persze, de ahhoz először kell egy egynapos kapcsolat, aztán kettő, három napos, egy hónapos… Aztán kiderül, hogy komoly lehet-e.

SA: Mindig az a nagy kérdés, hogy illik-e az első találkozásnál lefeküdni vagy sem. Szabad-e belemenni vagy nem?

KK: Ismerünk olyan párt, akik tizenéve együtt vannak boldogan, és az első szerelmeskedés után mutatkoztak be egymásnak. Tehát mindenféle van a jóisten ege alatt, és ez így van jól. Szerintem mindent szabad, ami nekem belefér. Ezt kell pontosan tudni.

Akkor pedig kilyukadunk az önismerethez. Nem mások történeteit kell böngészni, hanem a saját ízlésünket, erkölcsünket ismerni.

KK: Persze, mi az én komfortzónám? És – ez főleg a nőkre jellemző – ne azért adjam oda magam az első alkalommal, hogy nehogy ne kelljek aztán. Ez egy halálos csapda.

SA: Hasonló szituáció volt az egyik interjúalanyomnál, akinek megmondta a pasas, hogy egy zűrös, rosszfiú - de csak az elején. Persze hogy mi az eleje, az kérdés. Vajon egy hónap? Vagy két év? Megtörtént, aminek meg kellett történnie, és aztán soha többet nem jelentkezett. Hiába hívogatta a nő. Megkérdeztem, miért ment bele? Azt válaszolta, hogy azért, mert ha nem tesz meg neki mindent, akkor meg azért fogja elhagyni… De hát így is az lett a vége.

KK: Van egy ismerősöm, aki regisztrált egy fantomnévvel, hosszan levelezett a hölggyel, akit kinézett magának. Milyen ételt szeret, van-e macskája, satöbbi… Aztán regisztrált saját magaként is, és randevúra hívta ezt a nőt, mondván hogy ő nem szeret írogatni.  És amikor a hölgy odaérkezett a találkozóra, belenézett mélyen a szemébe és azt mondta: vörös macskád van, ugye? A csaj kész volt, mert ha valaki, akkor csak ő lehet az igazi!

Forrás: Origo

Most tippet adtál a szélhámosoknak!

KK: Elképesztő, hogy valakinek ez a szórakozása!

KK: Ezért mondom mindenkinek, hogy két levelet váltsanak, aztán találkozzanak. Mert aki húzza, halasztja, ott valószínűleg valami nem stimmel.

SA: Öt évvel ezelőtt, amikor elkezdtem írni a könyvet, még szinte mindenki belefutott a zsákutcákba. Ma egyre profibbak a hölgyek és az urak, akik fent vannak az interneten, és sokkal ügyesebben szűrik ezeket a helyzeteket.

Kata, amikor te elkezdtél ezzel foglalkozni, még nem volt net. De most már mintha korosztályosan is változnának a szokások, hiszen ott a Tinder, ahol egy mozdulattal döntenek a fiatalok…

SA: Ott például már nincsenek fent a tulajdonságok. Semmi. Első ránézésre, fotó alapján like-olod vagy nem.

KK: Megint beszélhetünk a fogyasztói társadalomról. Az emberek instant kapcsolatokat keresnek, mint a három az egyben kávé. Csak hozzá kell önteni a meleg vizet és kész.

SA: A te nevedet nagyon gyakran hallottam az elmúlt öt évben, mert akik megunják az internetes társkeresést, mert annyit csalódnak akkor mennek Kánya Katához. Fiatalok is.

KK: Ezt köszönöm… A változás ott mérhető le, hogy nemhogy tizennyolc éve, de még tíz éve sem fordult elő, hogy az irodám küszöbét átlépje egy huszonéves. Ma rengetegen jönnek.

Erre utalhatnak az elején említett adatok is. De mi a teendő?

SA: Én megkérdeztem mindenkitől, és azt válaszolták, hogy kitartás kell, és eljön a herceg fehér lovon. De addig sok-sok kalandon keresztül vezet az út, és azt mindenki maga dönti el, hogy él-e a lehetőségükkel, avagy nem. A legjobb példa az első interjúalanyom, aki kórházi ápolónő. Vele kezdtem és zártam a könyvet. Öt évvel ezelőtt még fájt neki az élet, azóta pedig megtalálta az igazit, és a Rózsadombon élnek boldogan. Vagyis az én kulcsszóm - a türelem.

KK: Igenis, ha akarok valamit az élettől, akkor vegyem kezembe a sorsom és induljak el. Az a jó, hogy ha mindenki rájön arra, hogy hol a leglazább, a legkomfortosabb, hol tud leginkább önmaga lenni.  Ez a lényeg. Egy tanácsom hadd legyen a társkeresőknek: mérhetetlen az a türelmetlenség, hogy odamegy valaki a randevúra, majd sarkon fordul, hogy bocsánat nem erre gondoltam! Adják már meg a lehetőséget annak a másiknak, hogy tetszhessen. Popper Péter mondta, hogy van az ember életében négy-öt-hat igazi, aztán a kettejük dolga, hogy valóban igazivá tegyék azt a találkozást. De mindig lehet...

Szily NóraKánya KataSándor AndrásszerelemtárskeresésLélekbúvár