Ruhák és kiegészítők, melyeket Lagerfeldnek köszönhet a világ – A megosztó divatzseni ma lenne 92 éves

Lehet őt szeretni, lehet utálni, az azonban biztos, hogy élete, teherbírása, öniróniája és kitartása sok szempontból példa lehet mindenki számára. Karl Lagerfeld 36 éven keresztül vezette a Chanel divatházat, de számos más luxusmárkával együttműködött, így a Fendivel és a Cloéval is, emellett párhuzamosan dolgozott a saját divatmárkáján. Egy interjúban elárulta hogy már gyerekként is különcnek érezte magát: nem igazán voltak játékai – ha szórakoztatni szerette volna magát, szüleitől leginkább papírt, festéket és színes ceruzákat kért, ugyanis imádott rajzolni.
Sőt, ő maga is arra törekedett, hogy élete végéig megőrizze karcsú alakját. Reggelre épp ezért csak párolt almát és cukor nélküli tejet fogyasztott, az ebédje csirkéből vagy halból és párolt zöldségekből állt, vacsorára pedig soha nem fogyasztott semmilyen nasit.
Hihetetlen munkabírásával kollégái alig bírtak lépést tartani, és nem csak divattervezőként és fotósként írta be magát a divattörténelembe, egyaránt jegyezték grafikusként és illusztrátorként, de ha arról volt szó, előszeretettel tervezett jelmezeket is.
Lófarokba fogott fehér haja az egyik védjegye lett, és talán a kívülállók számára zsémbesnek és szőrszálhasogatónak tűnhetett, azok akik ismerték, pontosan tudták róla, milyen jó humorú, kedves és jószívű ember volt ő. Imádott macskájára, Choupette-re hagyta vagyona nagy részét, aki a mai napig elképesztő luxusban tengeti mindennapjait: magángéppel utazik, saját ékszerei vannak, az Instán pedig Choupette Lagerfeld néven fut, 273 ezer követővel.
Hamburgban látta meg a világot 1933-ban, Párizsban végezte el a középiskolát, elmélyítve történelmi és rajztudását. Csupán 22 éves volt, amikor megnyert egy dizájnerversenyt, ami megnyitotta számára az utat a luxusdivathoz. Első művészeti igazgatói állását 1958-ban kapta Jean Patou-nál, időközben pedig egyre feljebb haladt a high fasionhöz vezető ranglétrán. Felismerte, hogy haladni kell a korral, részben ezért is ajánlott együttműködést a Diesel márkának. A kollab során olyan farmereket dobtak piacra, melyek kizárólag okostelefonnal letölthető appról voltak beszerezhetőek a világ 5 városában.
„Bármilyen ruhadarab van a szekrényünkben, tőle ered. Senki nem volt akkora hatással a divatra és közízlésre, mint Karl Lagerfeld a Chanelnél” – jelentette ki William Middleton, a divattervező utolsó éveinek életrajzírója.
A gyapjú buklé blézer alapvetően Coco Chanel egyik ikonikus kreációja volt, amit Karl Lagerfeld emelt új szintre a miniszoknyás, rágógumi árnyalatú kosztümként. Amikor 1960-ban bemutatták az első darabokat, számos kritika érte Karl Lagerfeldet, amiért ilyen rövidre szabta a szoknyákat a kosztümöknél.
Talán nem tudtad, de a már-már túlzásnak ható többsoros nyaklánc is Karl Lagerfeld híres újítása, persze csak Chanel után szabadon. A különböző hosszúságú gyöngysorok kombinációja kitörölhetetlenül a divattörténet része lett, ráadásul Az ördög Pradát visel című filmben Anne Hathaway karaktere Andrea Sachs is viselt ilyen látványos ékszert a Stanley Tucci által megformált stylist, Nigel tanácsára.
Karl Lagerfeld kifejezetten vonzódott a monokróm színekhez és a romantikus – zsabós, fodros – blúzokhoz. Nem csoda, hogy ezek különböző variációi rendszeresen megjelentek a Chanel bemutatóin. Ő maga is viselt fodros fehér blúzokat a legendás fekete, szűk szárú nadrágjával, ujj nélküli kesztyűjével, csillogó brossaival és fekete oversize napszemüvegével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.