Válassz fürdőruhát az alkatodnak megfelelően

bikini fürdőruha alkat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha meguntad a korábbi fürdőruhádat, még nem késő beszerezni az újat. Bármilyen fazon is tetszik, azt mindig tartsd szem előtt, hogy az alkatodhoz mi illik, hiszen így tudod a legtöbbet kihozni az adottságaidból. Ugyanúgy lehet ezzel játszani, mint egy jó sminkkel, azaz ami szép, azt kiemeljük, a kevésbé előnyös részekről pedig eltereljük a tekintetet. 

Homokóra

Forrás: Shutterstock, Tezenis

A homokóra alkat igencsak nőies, így szerencsés vagy, ha ebbe a csoportba tartozol. A széles váll, a dús keblek, a vékony derék és a széles csípő harmonikus testfelépítést ad, így nincs is kifejezetten szükség arra, hogy eltereljük bárhonnan is a figyelmet.

Neked a magas derekú alsó is nagyon jól áll, ráadásul ez a fazon szépen megnyújtja a combokat, még szebb formát ad a csípőnek. Felülre sokféle fazon közül válogathatsz a nyakban megkötős háromszög fazontól a balconette-ig. Egy dologra érdemes azért figyelni: az igazán dús keblű hölgyek számára a pánt nélküli bandeau nem szerencsés választás, hiszen nem biztosít megfelelő tartást.

Alma

Forrás: Shutterstock, Calzedonia

Ha alma alkatod van, akkor felsőtestben vagy erősebb. Erre az alkatra jellemző a karcsú, formás láb, így érdemes ezt hangsúlyozni.

Jó választás lehet egy alakformáló egyberészes darab, és egy kis dekoltázst is bátran bevállalhatsz. A félvállas darabok között is nézz szét, ezzel ügyesen leplezheted a kényes pontokat. A tankini is előnyös számodra, ami egy bikinialsó és egy topszerű felső kombinálása. Ha pedig bikiniben gondolkodsz, akkor felülre egy hagyományosabb darabot ajánlunk, alulra pedig jöhetnek bátran a minták, ami az előnyösebb részekre tereli a tekintetet.

Körte

Forrás: Shutterstock, Victoria's secret

Ha körte alkatod van, akkor az alsótested hangsúlyosabb, azaz a csípőd széles. Az ideális választás számodra az olyan fürdőruha, ami a felsőtestre viszi a tekintetet.

Érdemes alsónak egy egyszerű, akár szimpla fekete darabot választani, felülre viszont bátran válogathatsz a színes, mintás, akár gyöngyökkel hímzett bikinifelsők között. Az egyberészes fürdőruhákról sem kell lemondanod, de ez esetben is olyat keress, amin felül van valami díszítés, behúzás, hogy arra a tájékra kerüljön a hangsúly. Kiegészítőként egy szarong is jól jöhet a vízparton.

Téglalap

Forrás: Shutterstock, Victoria's secret

A téglalap alkat kissé fiús: nincsenek olyan domborulatok, mint a homokóra alkatnál. A csípőt és a lapos hasat is jól kiemeli viszont a magas derekú alsó, vagy az oldalt megkötős fazon, amit bátran beszerezhetsz mintásban is.

Nyugodtan válassz harsány, trópusi mintákat, természetesen felülre is. Ami a felsőt illeti, kis háromszög szuper, a bandeau alapvetően viszont nem a legjobb választás. De ha találsz ebből például fodros fazont, akkor az máris nem nyomja le, hanem pont hogy emel egy kicsit a melleken. A fodor egyébként is jót tesz ennek a testalkatnak, nemcsak azért, mert nőies, így lágyít a fiús alkaton, de optikailag növeli is kicsit a keblek méretét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.