Érte megérte!

A különleges testi adottságokkal megáldott, extrém hosszú lábú, titokzatosan szép, nádszálvékony szupermodellek sem annyira divatosak. Most a „hétköznapi" anyák trendje van, akik az internet népének bátran, és büszkén megmutatják a terhességi csíkjaikat, striáikat, visszereiket, mert a férjük így is szereti őket. Három gyerek megszülése után lógó hassal, vagy sok lemondás árán lefogyva, ráncosan is szeretik őket. Ma már bárki ledobhatja a textilt várandósan vagy utána, hogy állát felszegve, széles mosollyal az arcán a világ elé tárja a testét, szembeszegülve a photoshopolt szexi ladykkel. A nem idealizált, nem tökéletes nők kezdik átvenni a vezetést.

Az első két kaszttal, ízlésem szerint és persze adottságaimból kifolyólag se tudtam azonosulni. A harmadiktól - ha vetkőzött - szintén idegenkedtem, még akkor is, ha közéjük tartozom. Mert ugye kit érdekel egy meggyűrt testű anya, akinek férje az ezerszer feltett kérdésre, hogy „szerinted is nagyon gázul nézek ki?" - bátorítólag, monoton belenyugvón ezredszer is elismétli: „nekem így is szép vagy, mama". Ez jó, de nem nagy baj, ha megtartják maguknak a büszkeségüket - mondtam. Egészen eddig.

Aztán egy évvel ezelőtt a LifeNetwork Tv-nek elkezdtem forgatni a Jön a baba dokumentumsorozatomat. 20 anya, 20 család életét követem. Kéky Kira szerkesztőtársammal ott voltunk - vagyunk a várandósság utolsó hónapjaiban, a szüléseken, amikor tér és idő kieseik, amikor delíriumos mámorban végre megszületik a lila fejű, mégis gyönyörűséges baba, és megmutatjuk a gyermekágyas időszak néha nehéz, hisztis, de azért mégis csak boldogságos időszakát is.

Sorozatunkban jöttek az anyák szépen sorban. A 46 éves nő, aki először nem is tudta eldönteni, hogy klimaxol vagy babát vár. Aztán persze kiderült, hogy gyerek lesz, méghozzá a negyedik, szám szerint a harmadik apától. Azt mondja, semmit sem bírt szabályosan csinálni, de nem tudta másképp. Várandóssága alatt naponta kapta a „hú, de bátor vagy!" és az „unoka van-e már?" típusú megjegyzéseket. Ő lesz a legidősebb anyuka a szülői értekezleten. „És emiatt szégyenkeznem kéne?" - kérdezi.

A másik arról beszélt, hogy a tizenhetedik meg nem fogant lombikbaba után már alig lehetett őt elviselni. Aztán végre megszületett Szofi, de amikor a legboldogabbnak kellene lennie, ő csak sír, kiborító kedélyhullámzásai vannak. A férje behúzott nyakkal, a szőnyeg alatt surranva közlekedik a lakásban. Mostanra azonban kisimultak az idegei, és már a következő gyereket tervezik.

A boldog nagycsaládos, aki ünnepnapokon hagyományőrző gúnyát ölt, lóról nyilazik, ha úgy van kedve, akkor jurtában alszik mind a négy gyerekével és a férjével együtt. Az mondják, „a nagy család az erős család".

Az ikerbabás friss házas, fiatal, laza nő, aki semmit sem gondol túl, nem esett kétségbe még akkor sem, amikor koraszülött fiait a császármetszéses szülés után az intenzív osztályra szállították. Érezte, tudta, hogy minden rendben lesz. A fiúk ma egészséges, jól megtermett, vidáman gurgulázó gyerekek.

Aztán itt van az elvált, első házasságából született gyermekét egyedül nevelő anya, aki egyszer csak újra szerelmes lett. Mégpedig egy nős férfibe, az 56 éves főnökébe. Szeretői státuszból, vitatható körülmények között rukkolt elő a kismamasággal. A férfinak döntenie kellett. Sok konfliktus, lelkifurdalás után új családot teremtve úgy érzi, végre révbe ért.

Az anya, aki alig több mint egy hónap nap alatt háromszor rohant kórházba. Először nyolc hónapos terhesen, amikor vesebeteg férjét riasztották, hogy van vese, amit be tudnak ültetni neki. Még aznap éjjel megvolt a műtét, a vese azóta is jól működik. Másodszor szülni sietett frissen műtött, lábadozó férje oldalán. Aztán bő két hét múlva a babával volt nagy baj. Életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Most már mindenki jól van, a fiatalasszony pedig - mivel a családban jelenleg ő az egyedüli kereső - dolgozik, keményen tekeri a hétköznapokat.

A 25 éves orvostanhallgató, aki egy elveszített embrió meggyászolása után férjével azonnal, csak azért is újra belevágott a babaprojektbe. Vizsgázott, szült, majd megint vizsgázik.

A háromgyerekes anya, aki terhességét úgy csinálta végig, hogy közben az utolsó stádiumban lévő, haldokló, tüdőrákos édesanyját ápolta. Míg az egyik élet távozni készült, addig egy másik, új élet növekedett a hasában.

És az anya, aki két Asperger-szindrómás és egy hiperaktív gyerek után a negyedikre is vállalkozott. „Tele vagyok kételyekkel, hogy jól csinálom-e dolgokat" - mondta.

Ők az előző kapcsolatokban, házasságokban lelakottak, újrakezdők, vagy nagy reményekkel először belevágók, friss, szentimentális érzelmekből töltekezők és a sok éve együttélők. Olyanok, mint bárki más, különlegesek, érzékenyek, szenvedélyesek és szelídek, néha nagyon bonyolultak, máskor meg nagyon is egyszerűek.

Az egyik anya, konkrétan Almádi Zsuzsa ötlete volt a fotózás. Zsuzsi, aki 11 évnyi próbálkozás után petesejt-donáció után szülte Maját. Agyonszurkálták a testét, hogy negyvenévesen végre gyereke lehessen. Persze, hogy elviselte az összes kellemetlen beavatkozást, a sok hormonkezeléssel együtt járó deformálódást. Ő volt az, aki felvetette, ha már ilyen őszinték ebben a sorozatban, akkor mutassák meg, hogy néznek ki egy szál fehérneműben, mert a testük magukon viseli az élettörténetüket. Én pedig úgy döntöttem, hogy velük tartok.

Ezek után adtuk ki a parancsot: hasakat behúzni! Az anyák többsége eddig is sportolt, vagy legalábbis egy-két-három-négy gyerek és a munka mellett próbált erre időt szakítani. Hadra fogható nagymama vagy bébiszitter hiányában persze erre nem mindenkinek van esélye. Van, aki a szülés óta 15 kilót fogyott, másnak erre még nincs se ereje, se energiája. És persze van köztük olyan szerencsés is, aki már a szülés után három hónappal belefért a régi farmernadrágjába. A forgatások, vágások mellett én is próbáltam, próbálok most is sportolni, és a gyorsan elmúló fogyókúrás fellángolások alkalmával fogyni is. Ennek általában az az eredménye, hogy egy-egy ostobán végigkoplalt fogatási nap után az éhségtől őrjöngve, az éjszaka közepén tépem fel a hűtő ajtaját. 44 éves vagyok, két gyerekem van, még nem volt semmilyen plasztikai beavatkozásom, de ha lett volna, azt se tagadnám. Mindenki úgy érzi jól magát a bőrében, ahogy akarja! Az alsóneműs fotózkodásig egyébként sajnos egyetlen dekát sem fogytam - de legalább nem is híztam.

Aztán egy tavaszi napon a sorozatban született gyerekek nyáladzva négykézlábaztak a stúdióban. A legkisebbek pedig még öntudatlanul - mint kocsik kalaptartóján a bólogató kutyák - tekintgettek a világba. Volt sok pelenkázás, etetés, szoptatás, közös nagy hancúr. Az anyák, akik közül sokan személyesen most találkoztak először, vidáman mutogatták egymásnak a bébiket. Nagy vihorászások közepette egyenként megszámoltuk a gyerekeken és magunkon is a hurkákat. Így készült ez a fotó.

A savanyúszájú trolloknak üzenem: nem vagyunk kifejezetten büszkék a testünkre, és nem vagyunk szent, önfeláldozó, cuki-muki anyák sem. Nem azt propagáljuk, hogy loncsosnak, lomposnak, bozontosnak kell lenni. Sportolunk, teszünk magunkért, de most ennyi telik. Nánási Pál fotóján ki vagyunk sminkelve, mert ennyi jár, a hajunk is „meg van csinálva", de a testünk Photoshop nélkül ilyen. Ez van. És reméljük, így is lehet velünk szimpatizálni, így is lehet minket szeretni. Mert érte megérte.