Társ, terapeuta, példakép – Ez a cicám!

Vajna Tímea

2016.10.27.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Sokszor kérdezik tőlem, hogy nem féltem-e a ruháimat a macska miatt, én viszont. hogy őszinte legyek, sosem értem ezt a kérdést. Miért jutna eszembe bármilyen materiális dolgot egy élőlény elé helyezni? Így leírva már egészen abszurd a kérdés, ugye?

Sokszor mondják, hogy egy állattartót csak egy állattartó érthet meg, én pedig teljesen osztom ezt a véleményt. Ahogy egy szenzitívebb embert is egy szenzitívebb ember ért meg. És mi, macskások – és bizonyára a kutyások is – szenzitívebbek vagyunk, legalábbis biztosan azzá formálnak minket kedvenceink. Egy állat sok esetben olyan, mint egy gyerek: gondoskodni kell róla, igenis beszélni kell vele, sokszor, sokat, és félteni, óvni kell, és mindenképpen éreztetni vele, hogy szeretve van.

Ez a 24/7 órás állattartó lét pedig a legkőszívűbbeket is érzékenyebbé teszi, hiszen a gondoskodás és szeretet egyvelege a tökéletes lélekgyógyszer.

Miközben írom ezeket a sorokat, azon jár a fejem, hogy ha valaki olvassa őket, biztosan arra gondol, hogy kutyáról beszélek, mert a közelgondolás szerint csak egy kutyát lehet szeretni – és csak egy kutya szeret vissza. Butaság! Egy macska ugyanolyan megértő társ és ugyanolyan erős személyiség, mint egy kutya. Hogy a macska öntörvényűbb? Igen! És ez miért baj? Ha egy állatnak van egy erős, emberi személyiségjegye, az a legcukibb dolog a világon – arról nem is beszélve, hogy szerethetőbbé is teszi a szőrgombócot.

Az állatok, és így a cica is, társak. Társak a mindennapokban, és ott vannak életünk számtalan fontos eseményénél, minden boldog és szomorú pillanatban, amiket ők is átéreznek. Vagyis velünk együtt formálódnak, velünk együtt épül a személyiségük. És ezáltal a sok-sok apró együttrezdüléssel egy picit olyanok is lesznek, mint mi. Felveszik az életritmusunkat, és ennek az életritmusnak minden pici ütemében képesek terapeuták lenni.

Hogy terapeuta? A macska? Igen! A macska képes sok lelki bajt gyógyítani, és elűzi a rossz szellemeket. Mikor reggel sorra veszem a teendőimet, a világ legmegnyugtatóbb dolga simogatni a macskámat. Mikor túl sok stressz ér, és úgy érzem, összedől a világ, méghozzá egyenesen rám, a legjobb nyugtató lefeküdni kicsit a szőnyegre, és játszani a cicámmal. Este pedig tökéletes úgy elaludni, hogy hallom, ő is szép lassan elfoglalja a maga kis helyét, és álomra hajtja a fejét.
Néha jó lenne érezni, hogy a cicám tisztában van vele, hogy mennyire szerencsés. Hogy tudja, hogy bizony nem minden állatka tudja ilyen nyugalomban álomra hajtani a fejét. Azzal együtt, hogy az ember picit érzékenyebb lesz az állattartástól, védelmezőbbé is válik.

Mindig is megesett a szívem, ha kóbor kutyát vagy kóbor macskát láttam, de mióta van macskám, és tisztában vagyok vele, hogy az állatok mennyire mély érzésű, intelligens lények, még jobban sajnálom őket – hiszen mennyi élet, mennyi általuk adható szeretet megy ilyenkor kárba, mennyivel szegényebb lesz a világ.

Éppen ezért tartom fontosnak azt, hogy ott támogassuk a menhelyeket, ahol tudjuk. És a legjobb a menhelyekben az, hogy nemcsak pénzzel lehet őket jobb hellyé tenni. Néhány kiló macska- vagy kutyaétel, néhány csomag nasi, ami ezeknek az állatoknak egy teljesen új, ismeretlen dolog lehet, vagy akár csak egy önkéntes séta – bizony, van ilyen! – óriási segítséggel ér fel. Mindig hittem benne, hogy amit adunk, azt vissza is kapjuk. Vagyis ha adunk egy kis szeretet, akkor kapunk is egy kis szeretet.

Néha nehéz néhány emberben valami szerethetőt találni. De egy állat annyira tiszta lény, annyira önzetlen, hogy fel sem lehet fogni, mekkora szívük van. Szédítő belegondolni, hogy mennyi szeretetet képesek adni, mennyivel szebbé teszik a világot.

Szóval, emberek! Legyetek gazdik! És gazdik! Legyetek kicsit olyanok, mint a kedvenceitek! És máris szebb lesz a világ.