Pataki Ádám cukrász Liptai Claudia műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A műsorvezető és Pataki Ádám, amióta megismerkedtek több közös vállalkozást is elindítottak. Most felröppent a hír, hogy Liptai Claudia szerelmével együtt vezet majd műsort.

Liptai Claudia hat éve ismerkedett meg párjával, amikor egy cukrásztanfolyam részeként gyakorlaton volt. A szerelmesek azóta elválaszthatatlanok, szinte szó szerint. Ugyanis nem csak az életüket kötötték össze, hanem a munkájukat is.

Liptai Claudia és Pataki Ádám sok közös vállalkozást indított már el. Forrás: Somat

Megismerkedésük után nem sokkal már közös receptkönyvet adtak ki, majd elindult az Édeskettes című színpadi show, ezután cukrászdát nyitottak, a Sláger FM-en pedig saját rádióműsoruk van,
Minden, amibe belekezdtek mondhatni hatalmas sikert aratott. Claudia cége 2019-ben 17,5 millió forintos nyereséggel zárt, a cukrászdájuk pedig 35 millióval.
Most pedig elképzelhető, hogy együtt vezetnek egy cukrász- realityműsort az egyik kereskedelmi csatornán.

„A díszlet már készül, fantasztikus lesz. Ha jól tudom, a zsűritagok még nem biztosak, ellenben Claudia és Ádám személye már szinte az. Nagyon jó és kézenfekvő választás lenne, hiszen jó párost alkotnak, és ha valakik, hát ők igazán értenek az édességekhez. Sokan örülnének is, ha nyáron együtt tűnnének fel a képernyőn" – mondta el a Blikknek egy bennfentes.
Ám egyelőre a hírt sem Claudia menedzsere, sem pedig a csatorna nem erősítette meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.